Izraeli megbosszulta halott katonája meggyalázását

Vágólapra másolva!
Izrael azért végzett az Iszlám Dzsihád terrorszervezet fegyveres szárnya, az al Kudsz Brigádok egyik vezetőjével, hogy bosszút álljon rajta, amiért meggyalázott egy elesett izraeli katonát, s levágott fejével parádézott egy videofelvételen - közölték pénteken izraeli katonai források.
Vágólapra másolva!

Házem Rahimot és egyik társát egy izraeli harci helikopter gépkocsijában rakétával ölte meg. A terroristák elleni támadást Gáza Zejtun városrészében hajtották végre. Ott, ahol május 11-én a palesztinok pokolgéppel felrobbantottak egy izraeli páncélozott katonai járművet. A detonáció széttépte a benne ülő katonákat.

Egy arab televízióban sugárzott videofelvétel tanúsága szerint álarcosok bemutatták egy halott izraeli katonának az előttük lévő asztalra kitett fejét. A fegyveresek más izraeli halott katonák testrészeivel kárörvendve, ünnepelve vonultak végig az utcákon.

Az izraeli vezérkari főnök akkor megfogadta, hogy Izrael nem lesz elnéző velük szemben, még kevésbé amiatt, hogy váltságdíjat követeltek az izraeli katonák testrészeiért, például palesztin foglyok szabadon bocsátását.