Megerősítették Barroso kinevezését

Vágólapra másolva!
413 szavazattal 251 ellenében megerősítette az Európai Parlament José Manuel Durao Barroso kinevezését az Európai Bizottság elnökévé.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
José Manuel Durao Barroso

Megválasztották José Manuel Durao Barroso volt portugál kormányfőt az Európai Bizottság elnökévé csütörtökön az Európai Parlament (EP) képviselői. Barroso 413 képviselő támogatását nyerte el azon 708 euroatya közül, akik részt vettek a szavazásban. 251 képviselő Barroso ellen szavazott, 44 pedig üres vagy érvénytelen cédulát dobott be a szavazóurnába.

Barroso október 1-én váltja fel Romano Prodit, az Európai Bizottság jelenlegi elnökét a testület élén.

A potugál politikus kinevezését hosszú vita előzte meg az Európai Bizottságban. Megerősítése után egyből munkába áll, és megkezdi kiosztani a vezető uniós tisztségeket. Németország és Franciaország már be is nyújtotta igényét a főbb tárcákra, és megfigyelők szerint Barrosónak minden diplomáciai érzékét be kell vetnie, hogy bebizonyítsa: nem csak játékszere az Unió legnagyobb tagországainak.