Halott kubai egy német gép futóművében

Vágólapra másolva!
Egy fiatal kubai holttestére bukkantak szerdán a német LTU légitársaság egyik repülőgépének futóműházában a düsseldorfi repülőtéren.
Vágólapra másolva!

A húszéves férfi holttestét a karbantartást végző munkások találták meg. Az orvosi vizsgálat kiderítette, hogy a kubai, akinek azonosságát a nála lévő útlevél alapján állapították meg, néhány nappal korábban fulladt és fagyott meg.

A repülőgép július 18-án szállt le Kubában, azt követően visszatért Németországba. Július 19-én a Dominikai Köztársaságba repült, ahonnét szerda reggel érkezett vissza Düsseldorfba. A férfi valószínűleg még Varadero kubai üdülőhely repülőterén rejtőzött el az Airbus 330-as gép 2 méter hosszú és 50 centiméter széles futóműházában.

A Kubából távozni akaró emberek között már többen akadtak, akik megpróbálkoztak a menekülésnek ezzel a szinte biztos halált jelentő öngyilkos formájával. "Tízezer méter magasságban az oxigénhiány és a hideg nagyon gyorsan végez az emberrel" - jegyezte meg a düsseldorfi ügyészség szóvivője.

Az LTU légitársaság legutóbb 1977-ben talált holttestet egyik repülőgépe futóművében.