A brazil légierő lelőheti a drogcsempész gépeket

Vágólapra másolva!
Felhatalmazást kapott a brazil légierő, hogy a jövőben lelője a kábítószer-csempészettel gyanúsítható repülőgépeket az ország légtere felett, ha azokat más eszközzel nem sikerül feltartóztatni. A törvényt hétfőn tették közzé az ország hivatalos lapjában, miután az elnök aláírásával szentesítette a törvényhozás által hat évvel ezelőtt jóváhagyott szöveget.
Vágólapra másolva!

A jogszabály a kihirdetésétől számított 90. napon lép hatályba, és végső eszközként vehető igénybe, ha a gyanús gép felszólításra nem azonosítja magát, nem száll le, és végül, ha a figyelmeztető lövések is hatástalannak bizonyulnak. Emellett csak lakott területektől távol és a jellemzően drogcsempészek által használt útvonalakon alkalmazható.

Nem vethető be idegen katonai gépek és olyan légi járművek ellen, amelyek fedélzetén gyermekek tartózkodnak. Mint José Viegas védelmi miniszter rámutatott, ez utóbbi kitétel arra ösztönözheti a drogcsempészeket, hogy élő pajzsként használjanak gyermekeket.

Brazília a kábítószer-csempészet tranzit- és célországa is egyben, elsősorban a Peruból és Kolumbiából érkező drogoké. A brazil hatóságok becslése szerint négyezernél is több bejegyzetlen kisgép közlekedik az Amazonast övező őserdők felett.

A brazil törvényben jóváhagyott kemény kezű intézkedések életbe léptetése erősen vitatott volt, mióta 2001-ben egy perui vadászgép tévedésből lelőtte egy misszionárius gépét.