Sikeres tűzoltás Kaliforniában és Nevadában

Vágólapra másolva!
A szerencsés széljárásnak és egy kevés esőnek köszönhetően a tűzoltóknak vasárnap sikerült megfékezniük egy jelentős kaliforniai és egy nevadai bozóttüzet, viszont Kalifornia más részein újabbak keletkeznek, és fenyegetik a településeket - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. Los Angeles közelében azonban van, ahol még még pusztít a tűz
Vágólapra másolva!

A Los Angelestől mintegy 50 kilométerre fenyőerdőt pusztító,65 négyzetkilométer kiterjedésű tűz 70 százalékát, a nevadai Carson City közelében 30 négyzetkilométeren pusztító bozóttűznek pedig a 85 százalékát sikerült eloltani - mondták el a tűzoltók, akik mindkét helyen 2000 fővel vesznek részt az oltásban.

Viszont más helyeken, a Los Angelestől keletre található Hemet város és az északnyugatra lévő Santa Clarita közelében 13, illetve 7 négyzetkilométeren terjed a tűz. Az oltásban 750, illetve 1000 tűzoltó vesz részt. "Az utóbbi nyolc napban majdnem mindennap keletkezett tűz a szövetségi állam déli részén, és az embereink kezdenek elfáradni" - mondta el Rick Vogt tűzoltóparancsnok. Hemet közelében 2000 embernek kellett elhagynia otthonát, Santa Claritánál pedig mintegy 300-nak. Több közutat lezártak, köztük fontosabbakat is.

Vasárnap reggelre a nevadai tűzvészben összesen 46 épület semmisült meg, köztük 15 lakóház. A Carson City melletti lángokat 1300 tűzoltó oltotta.