Befagyasztották a Brit Nemzeti Párt bankszámláit

Vágólapra másolva!
Zárolta a legnagyobb brit szélsőjobboldali párt számláit a betéteket kezelő bank, miután a párt vezető tisztviselői a BBC tévé titokban készült felvételein az iszlámot gyalázó, az iszlám hívők kiirtásával fenyegetőző kijelentéseket tettek.
Vágólapra másolva!

A bankszámlák befagyasztását a Brit Nemzeti Párt kincstárnoka maga jelentette be péntek este, a bank tájékoztatására hivatkozva. A számlavezető pénzintézet, a Barclays Bank - mérlegfőösszeg szerint a harmadik legnagyobb brit bankcsoport - adatvédelmi okokból nem erősítette meg a hírt.

A BBC-nek azonban a Barclays egyik név nélkül nyilatkozó illetékese azt mondta: a pénzintézet "hírnévkockázati" elemzést is elvégez, valahányszor egy-egy ügyfél bankszámláinak vezetéséről dönt.
A brit választási törvény előírásai szerint minden bejegyzett brit politikai pártnak hazai bankban kell folyószámlát tartania.

A héten a BBC tévé bemutatott egy dokumentumfilmet, amelyet egyik riportere készített titokban, fél évre beférkőzve a BNP soraiba. A filmfelvételen hallható volt, amint Nick Griffin, a BNP vezére egy gyűlésen "ócska, gonosz vallásnak" minősíti az iszlámot, amelyet szavai szerint "elmebetegek terjesztenek országról országra már 1300 éve ... nemi erőszak útján gyarapítva a hívek számát".

A BBC titkos filmjében megszólalt a párt egyik tanácsi képviselője is, kifejtve: az az álma, hogy egy kisteherautó hátuljába beépített géppuskából zúdít "egymillió lövedéket" a helyi mecsetből a péntek esti ima után kijövő muszlim hívőkre. - Semmi más vágyam nincs, mint az, hogy pakikat lődözzek halomra - mondta a tanácsnok, a több százezres nagy-britanniai pakisztáni közösség tagjait jelölő, igen rosszízű angol kifejezést használva.

A BBC-műsor után rendőrségi vizsgálat indult annak megállapítására, hogy az elhangzottak kimerítik-e a faji erőszakra uszítás tényállását. Ezért a bűncselekményét Nagy-Britanniában hét évi szabadságvesztés róható ki. David Blunkett brit belügyminiszter épp a múlt héten közölte, hogy a kormány ismét megpróbálja bűncselekménnyé nyilváníttatni a vallási uszítást is, jóllehet legutóbbi hasonló kísérlete három évvel ezelőtt a szólásszabadság védelmére hivatkozó ellenérveken elbukott.

Nick Griffin pártvezér a párt számláinak befagyasztásáról péntek este azt mondta: az a kormány kísérlete a párt nem jogi eszközökkel történő betiltására. Griffin kilátásba helyezte, hogy a BNP az európai emberi jogi bíróság elé viszi az ügyet.

A BNP néhány tanácsi helyet szerzett ugyan a leépülőben lévő kisebb észak-angliai iparvárosokban, de eddig a parlamenti képviselet közelébe sem jutott. A múlt havi európai parlamenti választások előtt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front vezére személyesen vett részt a Brit Nemzeti Párt EP-kampányának elindításában.