Halottnak nyilváníttatott exneje egy moszkvai taxist

Vágólapra másolva!
Halottnak nyilváníttatott volt felesége egy moszkvai taxist. A férfi akkor szembesült ezzel, amikor nem akarták kiadni neki új útlevelét. Kiderült, a nő azt állította, hogy a február 6-i moszkvai metrórobbantásban hunyt el, majd - vak lévén - édesanyjával azonosíttatta a holttestet. Kiderült az is, hogy miért tette mindezt az exfeleség. A merénylet áldozatainak hozzátartozói ugyanis komoly kárpótlást kaptak az államtól, a nő pedig feltehetően szeretett volna túladni a férfi nevén lévő lakáson is.
Vágólapra másolva!

Egészen 2004 április 26-ig nem jutott Oleg Lunkov eszébe, hogy talán halott lehet. Ám azon a napon, amikor bement a lakhelye szerinti rendőrőrsre útleveléért, az ott dolgozó tiszt közölte vele, hogy nem kaphatja meg, mivel február 6-a óta hivatalosan is halottnak számít.

A férfi első gondolata a holtteste volt. "Azt gondoltam, 'Remélem, nem a születésnapomon földeltek el'... De kierült, hogy igen" - mondta telefonon a Moscow Times című orosz lapnak. És valóban, a Mjusszkoje temető illetékese elismerte, hogy február 12-én temették el, az azon a napon 42. életévét betöltő férfit. Lunkov először viccesnek találta az esetet, majd elkezdett nyomozni, hogy lehet az, hogy meghalt.

Meghalt a metrórobbantásban

A nyomok - halotti bizonyítványa - volt feleségéhez vezettek, akitől 2001-ben elvált, és azóta alig találkoztak. A nő a rendőrségen tett bejelentést, hogy volt férje feltehetően odaveszett a február 6-i 40 halálos áldozatot követelő moszkvai metrórobbantásban. Az ügy további furcsasága, hogy az amúgy ügyvédként dolgozó nő édesanyját kérte fel a holttest azonosítására, mivel maga nem lát. A férfi volt anyósa aztán bizonytalanul ugyan, de azonosította néhány ruhadarabját a metróban talált maradványok között.

Újabb furcsaság, hogy Lunkov - állítása szerint - hosszú évek óta nem utazott a metróval, mivel taxisofőrként keresi a kenyerét. "Legutóbb, amikor mentem vele, azt se tudtam kitalálni, hogy kell használni azt a kis kártyát" - utalt a metrójegyre.

Kárpótlás és lakás

Aztán kiderült, miért is nyilváníttatta halottnak volt férjét Alla Tyimofejeva. Egyrészről feltehetően a segélyért. Az állam ugyanis 100 ezer rubeles kárpótlást utalt ki a metrórobbantás halálos áldozatainak hozzátartozói részére. A pénzt egyes értesülések szerint meg is kapta a hölgy, jóllehet hivatalosan nem erősítették meg a kifizetés tényét. Másrészről az exfeleség vélhetően szeretett volna túladni egy lakáson, amely Lunkov nevén volt.

Hiába derült azonban fény a turpiságra, Lunkov továbbra is halottnak számít, a metróbeli robbantás áldozatainak névsorában a 17. helyen szerepel neve: "Oleg Alfredovics Lunkov, született 1962-ben". A sírt, ahol elvileg elföldelték, ugyan már exhumálták a rendőrök, akik csalás miatt is nyomoznak volt neje ellen, de ahhoz, hogy újra élővé nyilvánítsák a taxist, bírósági határozat szükséges.

Hosszú út vissza az életbe

Ez azonban időbe telik, és Lunkovnak sincsenek illúziói, hogy hamar újra az élők sorában találhatja magát, főleg felesége jogi képzettsége miatt. "Kitűnő ügyvéd. Számos nehéz esetet nyert már meg" - mondja a férfi. Felesége nem hagy kétséget efelől. "Bíróság elé viszem ezt az embert, saját halálának megrendezése miatt" - jelentette ki Tyimofejeva.

A férfit zavarba hozta exnejének kijelentése: "Ha megrendeztem saját halálomat, mi hasznom származhatott belőle? Minden a nőé lenne, a nyugdíj, a lakás és az örökség" - idézte a Moscow Times.