Adatok tűntek el a Los Alamos-i atomkutató-központból

Vágólapra másolva!
Eltűnt két, titkos információkat tartalmazó adathordozó az Egyesült Államok Los Alamos-i atomfegyver-kutató központjából. Az adathordozóknak még július 7-én veszett nyoma. Rajtuk a létesítmény atomfegyver-fejlesztéssel és -teszteléssel foglalkozó részlegére vonatkozó információkat tároltak.
Vágólapra másolva!

A szigorúan titkos adatok eltűnése akkor került nyilvánosságra, amikor helyi idő szerint csütörtökön különleges biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az Új-Mexikó államban található létesítményben, nem sokkal azután, hogy Peter Nanos laboratórium-igazgató az esetről beszámolt az ügyben illetékes San Fransiscó-i egyetemnek. A bizalmas adatok eltűnése nem érinti "sem az Egyesült Államok nemzetbiztonságát, sem az ország nukleáris biztonságát" - jelentette ki a laboratórium szóvivője.

Az eset nyomán határozatlan időre felfüggesztették a Los Alamos-i laboratóriumban folytatott titkos kutatásokat, megerősítették a létesítmény őrzését és húsz ott-dolgozónak ideiglenesen megtiltották, hogy vidékre utazzon.

A Los Alamos-i atomlaboratóriumot a második világháborúban hozták létre. Itt épült meg 1945-ben a világ első atombombája. A létesítmény a biztonsági hiányosságok miatt a múltban többször is a bírálatok kereszttüzébe került.