Pert vesztett a török állam három kurd ellen Strasbourgban

Vágólapra másolva!
Elmarasztalta Törökországot a strasbourgi emberi jogi bíróság. A testülethez három kurd politikai aktivista fordult jogorvoslatért, akiket a törökök a kurdok rossz helyeztét leíró röplapok miatt két év börtönre ítéltek. A bíróság szerint Törökország megsértette a véleménynyilvánítás szabadságának jogát, ezért kártérítést ítélt meg a kurdoknak.
Vágólapra másolva!

Elmarasztalta a török államot csütörtöki határozatában az Emberi Jogok Európai Bírósága. A strasbourgi testület megállapította, hogy a török hatóságok alaptalanul vetették börtönbe az ország három kurd nemzetiségű politikusát, akik a kisebbségi népcsoport sanyarú helyzetét írták le még 1996-ban egy röplapon.

A török bíróság 1997-ben kimondta, hogy a három személy az írással "társadalmi, faji valamint lakóhely szerinti elkülönülés alapján erőszakra uszított", és két év börtönbüntetést szabott ki. Az elítéltek a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak jogorvoslatért, s a taláros testület megállapította, hogy a kurd politikusok nem követték el az uszítás bűncselekményét, így elítélésük "aránytalan", s "szükségtelen egy demokratikus társadalomban".

A bíróság határozatában kimondta, hogy Törökország megsértette a kérelmezőknek az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkében foglalt, a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát, s arra kötelezte a török államot, hogy fizessen összesen 15 ezer eurónyi összeget erkölcsi kártérítésként a három panaszosnak.