Kampány és magyarverés együtt jár Szerbiában

Vágólapra másolva!
Ezen a héten minden nap magyar küldötteket fogad a szerb miniszterelnök. Az egyházak, pártok és civilek képviselőivel a vajdasági magyarellenes támadásokról tárgyalnak. A vajdasági magyarok többsége nem fél az utcán, de fel vannak háborodva, és sokan úgy érzik, hogy megalázzák őket. Mások szerint a magyar és a szerb politikusok is abban érdekeltek, hogy hisztériát keltsenek és most minden verekedést etnikai háborúként állítsanak be. Azzal mindenki egyetért, hogy az őszi önkormányzati választásokig feszült marad a helyzet.
Vágólapra másolva!

"Három középiskolás fiú ment hazafelé, este nyolc után. Magyarul beszélgettek. Amikor kettő a főpostánál lefordult, és az egyikük egyedül maradt, akkor belekötöttek. Öten vagy hatan, szerb fiatalok. Az egyik direkt meglökte. Akkor megkérdezték a nevét. Kiderült, hogy ity-re végződik, mint a szerbeké. Akkor bocsánatot kértek tőle, és azt mondták, nem tudtuk, hogy a mieinkhez tartozol. Ez a történet is bizonyítja, hogy nem egyszerű kötözködésekről vagy kocsmai verekedésről, hanem kifejezetten magyarellenes támadásokról van szó" - idézte fel a tavaszi történetet egy szabadkai magyar nő, aki szerint az élet alapjaiban nem változott meg a Délvidéken, de a szülők egyre jobban féltik a gyerekeiket. A Szabadkán történt esethez több hasonló is történt. Voltak fiatal fiúk - őket támadták meg minden esetben -, akiket a város főtere környékén vertek meg, mert magyarok voltak. A Vajdaságban a legnagyobb magyar párt szerint aggasztóan szaporodnak a magyarellenes támadások.

Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök ezen a héten minden nap magyarokat fogad irodájában. A Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Szó című napilap és a magyar pártok képviselőivel tárgyal, a hétvégén pedig a magyar külügyminiszterrel találkozott. A megbeszélések fő témája a magyarellenesség erősödése a Vajdaságban. December óta körülbelül ötven olyan esetet regisztráltak hivatalosan, amelyeket magyarellenes atrocitásnak lehet minősíteni. Kasza József, a legerősebb magyar párt, a VMSZ (Vajdasági Magyar Szövetség) elnöke kemény hangú levelet küldött a múlt héten Kostunicának, amelyben Koszovóhoz hasonlította a helyzetet. "Bátran állíthatom, hogy ennyi súlyos kilengés a milosevici diktatúra tizenkét esztendejében együttesen nem történt, mint most hat hónap alatt" - fogalmazott Kasza. Az üggyel foglalkozott az Európai Néppárt és számon kérő levelet írt Kostunicának Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő.

A magyar határtól alig néhány kilométerre lévő Szabadka szecessziós épületekkel díszített belvárosában egymást érik a kiülős teraszok. Minden felirat kétnyelvű, közel annyi magyar szót hallani az utcán, mint szerbet. Sok horvát és bunyevác is él a százezres városban, a sok nemzetiség miatt mindig a nyitottabb hangulatú helyek közé tartozott a város volt Jugoszláviában és most Szerbiában is. A falusias hangulatú külvárosban egy magyar nyelvű általános iskolával szemben dolgozó magyar fodrász szerint nem történt semmi különös mostanában. "Talán az öregebbek hallottak valamit, vagy a város másik részén volt valami. Nem igaz, hogy rendőr védte az iskolát, nem volt itt semmi, nyugodtan mentek a magyar gyerekek iskolába."

Néhány héttel ezelőtt a Blikk arról írt, hogy a szabadkai magyar iskolákat rendőrök védik, mert magyarokra vadászó szerb tizenévesek terrorizálják a tanulókat. A Magyar Szó szerkesztőségében megtudtuk, hogy két magyar középiskolában szolgál civil ruhás rendőr, de már évek óta. Egyrészt kábítószert keresnek, másrészt tényleg előfordult ezekben az iskolákban, hogy szerbek megvertek és megaláztak magyar diákokat, és erre is figyelniük kell.

Egy egyetemista magyar fiú zavarban volt, amikor a város hangulatáról kérdeztük. "Én évek óta Magyarországon tanulok, csak a szünetekben járok haza. A saját bőrömön nem vettem észre, hogy rosszabb lenne a helyzet, de sok barátom panaszkodik. Szerintem összeütközések eddig is voltak, most csak a média jobban felfújja a dolgot. Az itteni magyarságnak elemi érdeke, hogy jobban figyeljenek rá. Jönnek az önkormányzati választások, és ami még fontosabb, egyik magyarországi nagy párt sem támogatja eléggé a kettős állampolgárságot. Márpedig ha a magyarok csak vízummal utazhatnak majd ki Szerbiából, akkor az nagyon rossz lesz. Meg kellene adni a magyar útlevelet mindenkinek. Talán erről is szól, hogy felkarolták ezt a témát" - mondta.