Vágólapra másolva!
Az olasz parlament alsóháza elfogadta azt az összeférhetetlenségi törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Silvio Berlusconi olasz kormányfő megőrizze üzleti birodalmát, bár nem vesz részt annak irányításában.
Vágólapra másolva!

A keddi szavazáson a törvényhozás alsóházában, ahol a Berlusconi vezette jobbközép koalíciónak többsége van, 268-221 arányban hagyták jóvá az indítványt. Az ügyben az első javaslatot három évvel ezelőtt terjesztették be.

Ellenzéki honatyák bírálták az új törvényt, mert az nem képes megoldást találni arra a problémára, hogy Berlusconi, miközben kormányfőként az országot irányítja, tulajdonosa az olasz műsorszóró hálózat több, mint felének, érdekeltségei vannak a nyomtatott sajtóban, a filmszakmában, a sportban és pénzügyi társaságokban.

Az új törvény az olasz törvényhozók első kísérlete arra, hogy szembenézzenek a gazdasági összeférhetetlenség kérdéseivel.

A jogszabály nem tiltja meg a politikusoknak, hogy vállalatokat birtokoljanak, vagy hogy azt kezelő cégekre bízzák. Ugyanakkor arra kötelezi őket, hogy hozzák nyilvánosságra érdekeltségeiket és ruházzák át másra cégeik irányítását.

Az új törvény értelmében Berlusconinak nem kell eladnia egyetlen vagyoni érdekeltségét sem, de valószínűleg le kell mondania az AC Milan labdarugó klub élén betöltött elnöki tisztségről, amit 18 éven keresztül viselt.

Ugyancsak a frissen elfogadott jogszabály értelmében az olasz trösztellenes testületek felügyelik majd a gazdasági összeférhetetlenség eseteit és határoznak majd azokról a pénzügyi szankciókról, amelyeket a vétkező politikusokra kivetnek.