Néhány napon belül folytatódik Milosevic pere

Vágólapra másolva!
Milosevic bírái bejelentették, hogy a volt jugoszláv elnök pere egészségi állapotától függően július 14-én folytatódhat. A saját védelmét ellátó Milosevic hétfőn nem tudta elmondani védőbeszédét, magas vérnyomása miatt.  Szakértők szerint, ha a bíróság Milosevic mellé védőügyvédet rendelne ki, az a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt politikus azonnali szabadon bocsátását követelné, Milosevic rossz egészségi állapota miatt.
Vágólapra másolva!

A hágai nemzetközi törvényszéken bejelentették, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök pere július 14-én folytatódik, amennyiben ezt Milosevic egészségi állapota lehetővé teszi. Milosevic pere hétfőn lépett volna a védelmi szakaszba, azonban a saját védelmét ellátó Milosevic magas vérnyomása miatt nem tudta felolvasni védőbeszédét.

A harmadik évébe lépő per már többször szakadt meg a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt volt jugoszláv vezető rossz egészségi állapota miatt. A bíróság olyan orvosszakértői véleményt kapott, amely szerint mindenképpen csökkenteni kell a volt jugoszláv elnökre nehezedő nyomást mert Milosevic magas vérnyomása miatt bármikor szívrohamot kaphat - írja honlapján a független szerb B92 rádió.

Az ügyészek szerint a bíróságnak arra kellene kényszerítenie a volt jugoszláv elnököt, hogy fogadja el egy ügyvéd segítségét a perben. Milosevic azonban nem ismeri el a nemzetközi törvényszék joghatóságát, ezért valószínűleg körömszakadtáig ragaszkodik majd ahhoz, hogy maga védhesse saját magát.

"Csendben ülni a háttérben, és a segédre hagyni, hogy felolvassa a védőbeszédet: nem tudom elképzelni, csak ha már haldoklik. De akkor is inkább a hősi halált választaná" - jelentette ki a Milosevic körül kialakult helyzetről Avril MacDonald a TMC Asser intézet jogi szakértője.

Ugyanakkor ha a bíróság Milosevic mellé bármilyen ügyvédet rendel ki, annak első logikus lépése az lenne, hogy a volt jugoszláv elnök megromlott egészségi állapotára hivatkozva Milosevic szabadon bocsátását, és a per felfüggesztését kéri - írj a BBC News.

A perben, amely a II. világháború háborús bűnöseit felelősségre vonó nürnbergi per óta a legnagyobb ilyen jellegű jogi esemény Európában, két évre volt szükség, hogy az ügyészség a bíróság elé tárja Milosevic elleni bizonyítékait. A volt jugoszláv elnököt a horvátországi, a boszniai és a koszovói háborúban elkövetett népirtásokkal, háborús bűnökkel, és emberiesség elleni bűnökkel vádolják.