Jordánia kész katonákat küldeni Irakba

Vágólapra másolva!
Az arab országok közül elsőként Jordánia bejelentette, hogy kész csapatokat küldeni Irakba, ha ezt az iraki vezetés kéri.
Vágólapra másolva!
II. Abdalláh

II. Abdalláh jordán király csütörtökön este a BBC brit televíziónak adott interjújában közölte korábbi álláspontjának megváltoztatását. Az uralkodó eddig azon a véleményen volt, hogy a két ország történelmi kapcsolatai miatt Jordánia nem küldhet katonákat Irakba.

- Most azonban Iraknak ideiglenes kormánya van, s remélhetőleg nagyon közeli, hogy az ország visszanyerje teljes függetlenségét. Ha az irakiak közvetlenül segítséget kérnének tőlünk, nagyon nehéz lenne arra nemet mondani - fogalmazott a hásimita uralkodó.

A jelenlegi ideiglenes iraki kormányt megelőző iraki kormányzó tanács határozottan elutasította , hogy az Irakkal határos országok bármelyikéből - köztük Jordániából - katonák lépjenek iraki területre.