Erős földrengés Törökországban

Vágólapra másolva!
18 ember meghalt és 27-en megsebesültek egy földrengésben, amely Törökország keleti felét sújtotta péntek hajnalban. A rengések epicentruma az iráni határhoz közel fekvő Dogubeyazit közelében volt. Az ötös erősségű földmozgások főleg vályogházakat döntöttek romba.
Vágólapra másolva!

Tizennyolc ember halt meg, és 27-en megsebesültek abban a péntek hajnali földrengésben, amely az északkelet-törökországi Agri tartományban történt. Huseyin Yavuzdemir tartományi kormányzó szerint a a halálos áldozatok száma már nem nő, mert a helybeliek a nyarakat a hőség elől menekülve rendszerint a hegyekben töltik.

A legfrissebb jelentések szerint az iráni határ mentén lévő Dogubeyazit környékét érte a természeti csapás. Mind a tizennyolc halálos áldozat a közeli Yigincal nevű faluban lakott. Dogubeyazit vakmerő túrázók közkedvelt úti célja, hiszen a város közelében fekszik az Ararát.

Az első televíziós képkockák azt mutatták, hogy a romba dőlt egyszintes, főként vályogból épült házak törmelékei közül a jajveszékelő túlélők szeme láttára emelik ki a sebesülteket, és a holttesteket. A helyi vöröskereszt szervezete sátrakat, takarókat és mozgó konyhákat szállított a térségbe, ahol katonák is bekapcsolódtak a túlélők és az áldozatok utáni kutatásba.

Az isztambuli Kandilli szeizmológiai központ mérése szerint a rengés ereje a Richter-skálán mérve 5,1-es fokozatú volt. A földmozgást több utórengés is követte. Törökországban viszonylag gyakoriak a földrengések, mert területe tektonikus lemezek töréspontja fölött fekszik.