Túléli bíráit Milosevic

Vágólapra másolva!
Meghalt a háborús bűnökkel vádolt volt jugoszláv elnök hágai perének első szakaszát levezénylő bíró. Richard May megromlott egészségi állapota miatt már korábban lemondott a volt jugoszláv elnök ügyét vizsgáló testület vezetéséről. A bíró többször vívott komoly szócsatát a volt jugoszláv elnökkel, aki nem tekintette jogszerű intézménynek a nemzetközi bíróságot. A volt jugoszláv elnök pere a nyár folyamán folytatódik, és várhatóan 2005-ben ér majd véget.
Vágólapra másolva!

Hatvanöt eves korában meghalt Richard May bíró, aki a volt jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevic ellen folyó pert vezette. A brit bíró megromlott egészségi állapota miatt már korábban lemondott a testület vezetéséről, utóda a szintén brit Lord Bonomy - írja a BBC News.

A bíró komoly csatákat vívott a volt jugoszláv elnökkel, aki nem hajlandó elismerni a hágai testület joghatóságát. A rendíthetetlen nyugalmáról ismert bíró végül úgy szerelte a volt jugoszláv elnök folyamatos akadékoskodását, hogy azt mondta "Amíg ez az ügy folyamatban van, a bíróságról alkotott véleménye teljesen lényegtelen". Több ízben előfordult, hogy May kikapcsoltatta Milosevic mikrofonját.

A volt Jugoszláv elnök pere most a vád bizonyítékainak ismertetése után most a védelmi szakaszba lép. Milosevic nem volt hajlandó ügyvédet fogadni, maga látja el saját védelmét. A per várhatóan 2005-ben fejeződik majd be.