Életfogytiglanit kaptak a csecsen elnök gyilkosai

Vágólapra másolva!
Az ügyészek halálbüntetést kértek rájuk, de a bíróság végül életfogytiglani börtönbüntetést rótt ki Katarban arra a két orosz titkosügynökre, akik a vád szerint februárban meggyilkolták Zelimhan Jandarbijev volt csecsen elnököt. A tisztek azonban úgy tűnik, ezt is megúszhatják, ha Moszkvának sikerül elérnie, hogy Katar kiadja őket.
Vágólapra másolva!

Életfogytig tartó börtönre ítélték Katarban az orosz titkosszolgálat két emberét Zelimhan Jandarbijev volt csecsen elnök meggyilkolásáért. Jandarbijevet idén február 13-án robbantották fel autójában testőreivel együtt a katari fővárosban, Dohában. Moszkva ugyan elismerte, hogy a vádlottak valóban az orosz titkosszolgálat emberei voltak, ám Szergej Lavrov külügyminiszter kitartott ártatlanságuk mellett.

A részben zárt bírósági tárgyaláson az ítélet kihirdetésekor a bíró kijelentette: "Az orosz vezetés adta parancsba, hogy öljék meg Jandarbijev volt elnököt." Aszlan Maszhadov másik elűzött csecsen elnök egyik képviselője is jelen volt a tárgyaláson, aki szerint az ítélet megmutatta "ki a terrorista és ki a terrorizmus áldozata".

A volt elnököt Moszkva azzal gyanúsította, hogy kapcsolatban állt a 129 ártatlan halálos áldozatot követelő 2002-es moszkvai színházi túszdráma elkövetőivel, mint ezt egy lehallgatott telefonbeszélgetése is bizonyítja. Maszhadov egyik dániai képviselője szerint Jandarbijev valóban beszélt a túszejtőkkel, de a túszok kiszabadítását akarta elérni.

Az őt meggyilkoló ügynökök azonban úgy tűnik, megússzák, az ügyészek ugyanis eredetileg halálbüntetés kiszabását indítványozták, és egyes megfigyelők szerint még arra is sor kerülhet, hogy egy diplomáciai megállapodás eredményeképpen hazatérjenek Oroszországba, azzal, hogy ott töltsék le büntetésüket. Persze, ha hazatérnek, nem valószínű, hogy sokáig lesznek börtönben.