Átadták Szaddámot az irakiaknak

Vágólapra másolva!
Átadták az irakiaknak Szaddám Huszein volt diktátort szerdán az amerikaiak. Az iraki kormány bejelentette, hogy Szaddám ellen már csütörtökön vádat emelnek. A volt diktátort állítólag megrázta a hír, hogy nem az amerikaiak hadifoglya többé. Időközben Irakban visszaállították a halálbüntetést, így amennyiben bebizonyosodnak a Szaddám ellen felhozott háborús és emberiség elleni bűnök vádjai, a diktátort kivégzik. A strasbourgi emberi jogi bíróság ugyanakkor visszautasította Szaddám azon kérését, hogy akadályozza meg kiadását Iraknak, mert ott halálbüntetés fenyegeti. 
Vágólapra másolva!

Átadták szerdán Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök és a megdöntött rezsim tizenegy vezető tisztségviselője fölötti jogi fennhatóságot az iraki hatóságoknak - jelentették be Bagdadban. A volt diktátor továbbra is amerikai őrizetben marad, azonban mostantól az irakiakon a sor, hogy döntsenek Szaddám sorsáról.

Szelim Csalabi, a diktátor perét lefolytató Iraki Különleges Törvényszék vezetője elmondta, hogy Szaddámot láthatóan megrázta a hír: megszűnt hadifogoly-státusza, és szerdától az irakiak foglya. A diktátort tájékoztatták arról, hogy joga van jogi képviselőt fogadni, de akár saját védelmét is elláthatja, mint a szintén népirtásért bíróság elé állított Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök - írja a CNN.

Csalabi elmondta, hogy a különleges bíróság komolyan tart a foglyok szökésétől, ezért egyeztek meg az amerikaiakkal, hogy bár a diktátorral az irakiak rendelkeznek, továbbra is amerikai katonák őrzik majd. A bíróság vezetője ugyanakkor hozzátette, a bíróság tagjainak védelmére is különleges biztonsági intézkedéseket foganatosítottak.

Hivatalosan vádat emel csütörtökön az iraki különleges törvényszék Szaddám Huszein ellen - jelentette be az iraki kormány szóvivője. Mint mondta, Szaddám Huszein már szerdán megkapja fogva tartásának helyén azt a levelet, amely részletezi az ellene felhozott vádakat. Csütörtökön vizsgálóbíró elé állítják, aki felolvassa előtte a vádakat, s utána megtörténik a hivatalos vádemelés.

A bagdadi végrehajtó hatalom, amelynek hétfőn adták át a hatalmat a korábbi megszálló erők, jóváhagyta a halálbüntetés visszaállítását - közölte Gázi Adzsíl al-Jáver iraki köztársasági elnök szerdán az as-Sark al-Aúszat, több országban megjelenő arab lapnak adott nyilatkozatában.

Halálra ítélik Szaddám Huszeint, ha a különleges törvényszék előtt bebizonyosodnak az ellene felhozott roppant súlyos vádak - jelentette ki Málek Dohán al-Haszan iraki igazságügyi miniszter a La Repubblicának adott nyilatkozatában, amelyet szerdán közölt az olasz lap. Az emberiesség elleni bűntettek, a népirtás, a vegyi fegyverek bevetése halállal sújtható bűnök - mondta.

Tisztességes lesz Szaddám Huszein pere - mondta a brit BBC rádiónak adott szerdai nyilatkozatában Muvafak al-Rubaie iraki nemzetbiztonsági tanácsadó. Közölte: élőben közvetítik majd a tárgyalásokat rádión és televízión, de azt nem fogják megengedni, hogy a vádlott politikai játszmává alakítsa a bírósági tárgyalásokat, nem kérheti be például tanúként George Bush amerikai elnököt vagy Tony Blair brit kormányfőt.

Elutasította kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Szaddám Huszein ügyvédeinek keresetét, hogy tiltsa meg a szövetséges erőknek az egykori iraki elnök átadását az új iraki átmeneti kormánynak.

A bíróság szerdai közleményében tudatta: előző nap elhárította olyan előzetes lépések megtételét, amivel megzavarhatta volna Szaddám Huszein átadását Irak törvényes hatóságainak. A dokumentum ugyanakkor kiemeli, hogy az egykori iraki vezető továbbra is fordulhat keresettel a strasbourgi bírósághoz. A beadványt arra a körülményre alapozták, hogy Szaddám Huszeint halálos ítélet fenyegeti és ez sérti az Emberi Jogok Európai Konvenciójának 2. cikkelyét.

[origo]/MTI