A nemi erőszak is része az etnikai tisztogatásnak Darfurban

Vágólapra másolva!
Etnikai alapon követnek el tömegesen nemi erőszakot a fekete lakosságon a Nyugat-Szudánban pusztító dzsandzsavíd-milisták. Az arab félkatonai szervezet tagja a megerőszakolt afrikai nőknek azt mondják, arab gyerekeket nemzenek, akik majd átveszik a hatalmat a földművelő feketéktől. Eközben az országba látogató Colin Powell amerikai külügyminiszter felszólította a szudáni kormányt, hogy fékezze meg a milicistákat Darfurban, és engedje eljutni a menekültekhez a humanitárius segélyeket. A tartományban jelenleg körülbelül egymillió ember éhezik. Emberi jogi és segélyszervezetek szerint a helyzet súlyossága miatt azonnali beavatkozást igényel.
Vágólapra másolva!

Etnikai alapon erőszakolják meg a darfuri nőket a tartományban pusztító dzsandzsavíd milicisták. A térségben tevékenykedő segélyszervezetek szerint a nemi erőszak tömeges méreteket öltött a polgárháborúba sodródott nyugat-szudáni tartományban. Az arab dzsandzsavíd milicisták a nemi erőszakot tulajdonképpen az etnikai tisztogatás egyik eszközének tekintik.

"Nagyon szégyellem magam, de el kell mondanom, hogy megerőszakoltak. Ott hagytak a ruháim nélkül egy kiszáradt folyómederben... Azt mondták: "Te rabszolga! Ez nem a te területed! Arab gyereket csinálok neked, hogy majd ő örökölje a földeteket!'" - mesélte el a történteket a tizenkilenc éves Aisha Adam a Washington Post riporterének.

A segélyszervezetek által kikérdezett, nemi erőszak áldozatául esett nők mind arról számoltak be, hogy a dzsadzsavídek "zurgának" és "abidnak", vagyis feketének és rabszolgának nevezték őket. "Azt mondták, fekete lány, túl sötét a bőröd, úgyhogy csinálunk neked egy világos gyereket" - mesélte Szavelo Szulimán, aki szintén nemi erőszak áldozatául esett.

A segélyszervezetek munkatársai szerint a milicisták szisztematikus kampányt folytatnak, hogy megszégyenítsék a nőket, férjeiket és apáikat. A nemi erőszakból született gyerekekkel a dzsadzsavídek tulajdonképpen a hagyományos törzsi kötelékeket gyengítik.

Fotó: EPA
Az erőszakból születetett gyerekek arabnak számítanak

"Mindenki tudja, hogy ebben a térségben az apa nemzetiségét örökli a gyerek. Arab gyerekeket akarnak, hogy majd átvegyék a hatalmat a tartomány fölött. Az egészben az a félelmetes, hogy fogalmunk sincs arról, mennyire széles körben terjedt el ez a gyakorlat" - jellemezte a milicisták módszereit egy neve elhallgatását kérő segélyszervezeti alkalmazott.

A szudáni kormány egészen a legutóbbi időkig tagadta, hogy bármilyen rendellenesség történne Darfurban. Egy kormánytisztviselő az emberi jogi szervezetek kérdésére elmondta, hogy a nemi erőszak elkerülhetetlen velejárója a háborúnak, azt azonban tagadta, hogy a dzsadzsavíd milicisták és a katonák etnikai alapon erőszakolnák meg a fur, maszalit és zagava törzsbeli nőket.