Újabb két török munkás esett iraki fogságba

Vágólapra másolva!
Ismeretlen iraki fegyveresek fogságába esett az a két török munkás, akinek június elején veszett nyoma Irakban.
Vágólapra másolva!

A két munkásról egy török hírügynökség közölt hétfőn fényképet. A Murat Kizil és Soner Sercali néven azonosított két férfi öt állig felfegyverzett, maszkot viselő iraki lázadó előtt gugol. A képről nem lehet megállapítani, hogy mikor és hol készült. A foglyok kezükben tartják személyi igazolványukat. Nyugodtnak látszanak, s a képet nem kísérte semmi olyan üzenet, hogy életüket veszély fenyegetné. A két török légkondicionáló berendezéseket szerelt és javított Irakban. Június elsején jelentették be eltűnésüket.

Abu Muszab az-Zarkávi terrorista vezér iraki szervezete a múlt hét végén jelentette be, hogy lefejezik a csoport fogságába esett három török állampolgárt, ha a török vállalatok 72 órán belül nem vetnek véget az amerikaiak által megszállt Irakkal tartott üzleti kapcsolataiknak.