Maoistából lett konzervatív az Európai Bizottság új elnöke

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság új elnöke minden bizonnyal a portugál miniszterelnök, Durao Barroso lesz. Az Európai Unió legmagasabb méltóságát betöltő politikus még a Salazar-diktatúra éveiben egy szélsőbaloldali szervezethez csapódott, majd amerikai tanulmányai után konzervatív politikus lett. Nehezen kiválasztott személye kompromisszum az európai nagyhatalmak között: támogatta az iraki háborút, de nem angol.
Vágólapra másolva!

Az európai állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács kedd este Brüsszelben minden bizonnyal Durao Barrosót jelöli az Európai Bizottság elnöki posztjára. Az Európai Bizottságot szokás az EU kormányának is nevezni, mert ez a testület terjeszti be az Európai Parlament elé kerülő törvényeket, és a Bizottság ellenőrzi az európai jogszabályok végrehajtását is.

Fotó: EPA
Barroso

Az európai vezetők sokáig nem tudtak megegyezni, hogy ki kerüljön a testület élére Romano Prodi mandátumának lejárta után. Két héttel ezelőtt hiába vitatkoztak éjszakába nyúlóan, nem volt jelölt. A soros EU-elnökséget viselő Bertie Ahern ír miniszterelnök azóta próbálkozott megtalálni azt a jelöltet, akit mindenki elfogad. A portugál miniszterelnök végül ilyennek bizonyult. Barroso már a portugál tévében kedd délután bejelentette, hogy elfogadja a felkérést, és lemond a portugál kormány vezetéséről. Júliusban még az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia Barrosót, de ebből nem lehet probléma, jelezték a befolyásos EP-frakciók vezetői.

Barrosónak nem lesz nehéz otthagyni a miniszterelnökséget, mert kormánya meglehetősen népszerűtlen Portugáliában. Az eladósodott államot komoly megszorító intézkedésekkel próbálta rendbe hozni, és ezért komoly árat fizetett: a júniusi EP-választásokon. Pártját 11 százalékkal verték meg az ellenzéki szocialisták úgy, hogy a kormánypárt és koalíciós társa közös listát állított.

Barroso több szempontból is kompromisszumot képvisel az európai nagyhatalmak vitájában. Korábban Franciaország és Németország egy iraki háborút nagyon ellenző, az EU-t szorosabb szövetségként elképzelő liberális belga jelöltet akart, szemben a brit és olasz kormányfők konzervatív, háborúpárti, lazább EU-szövetséget támogató angol jelöltjével.

Barroso pártja az Európai Néppárthoz tartozik, vagyis a legnagyobb jobbközép frakció számára elfogadható jelölt, ami azért fontos, mert a párt magának követelte a jelöltállítás jogát. Ugyanakkor nem brit, szemben a néppárt korábbi jelöltjével, Chris Pattennel. A francia elnök ugyanis a múlt héten jelezte, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy egy angol legyen az Európai Bizottság elnöke.

Barroso támogatta az iraki háború megindítását. Éppen portugál területen, az Azori-szigeteken, az ő jelenlétében adott Bush és Blair néhány órás ultimátumot Szaddám Huszeinnek a háború kitörése előtt két nappal. Ugyanakkor nem küldött katonákat, csak rendőri egységeket Irakba.

Barroso konzervatív politikus, de nagy támogatója volt az EU bővítésének, mint erre a most leköszönő EB-elnök, Romano Prodi is rámutatott. Ráadásul egyszerre ápolt jó viszonyt az amerikai, illetve a francia és német kormányokkal is, miközben a két európai nagyhatalom és az USA között nagyon megromlott a viszony a háború kitörésekor. Gerhard Schröder német kancellár kifejezetten üdvözölte Barroso jelölését.

A portugál nemzetiségű elnök egyben az EU sikerességének a jelképe is lehet, hiszen az 1986 óta EU-tag Portugália a csatlakozás nagy nyertesének számít. Az életszínvonal látványosan emelkedett Portugáliában az elmúlt húsz évben. Az új csatlakozó államok így azt remélik tőle, hogy megértő lesz velük, és támogatni fogja igényeiket, legalábbis erről beszélt jelölésével kapcsolatban Kovács László magyar külügyminiszter.