A szenátus is elutasította a székelyföldi autonómiatervezetet

Vágólapra másolva!
Elutasította a Székelyföld autonómia-statútumára vonatkozó törvényjavaslatot a román parlament szenátusa keddi ülésén. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója az elutasításra vonatkozó szakbizottsági előterjesztés ellen szavazott.
Vágólapra másolva!

A Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet - amelyet korábban a képviselőház már elutasított - Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly képviselők nyújtották be. Mivel szenátor nem volt az előterjesztők között, a román parlament felsőházában az indítványozó csoport nevében Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő terjesztette elő a tervezetet.

A Nagy-Románia Párt (PRM) szenátorai bekiabálásokkal és botrányos viselkedéssel, az indítványozók durva sértegetésével próbálták megakadályozni a törvényjavaslat előterjesztését. Ezúttal is a magyarellenes kirohanásai miatt hírhedté vált George Pruteanu PRM-szenátor tűnt ki legjobban, aki "aljasságnak", "aberrációnak" és "szemtelenségnek" minősítette a javaslatot. Hangoskodása kiváltotta az RMDSZ szenátorainak tiltakozását: emlékeztették a hangoskodókat, hogy a parlament a demokratikus és civilizált viták színhelye, s követelték, hogy kérjenek bocsánatot. Az ülést vezető szenátusi elnök csak nehezen tudott rendet teremteni a hangzavarban.

A tervezet ellen felszólalók "államellenesnek", "Románia feldarabolására irányuló kísérletnek" mondták az indítványt. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) nevében felszólaló Antonie Iorgovan szenátor "alkotmányellenesnek" és "elfogadhatatlannak" nevezte a törvényjavaslatot, amely "a román államon belüli államszervezet létrehozására irányul". A liberális párti Nicolae Vlad Popa szenátor szerint a törvénytervezet sért "bizonyos alkotmányos normákat", de hangoztatta: minden parlamenti képviselőnek joga van törvénytervezeteket kezdeményezni és előterjeszteni, s ezért senkire sem szabad ujjal mutogatni.

Puskás Bálint Zoltán, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora hozzászólásában rámutatott: a törvénytervezetnek vannak ugyan "bizonyos fogyatékosságai" és javításokra szorul. Ennek ellenére ő támogatja mind a személyi és a kulturális, mind pedig a területi autonómiát - mondta, s hangsúlyozta: az RMDSZ-frakció tagjai, annak ellenére, hogy ők maguk sem értenek teljes mértékben egyet az előterjesztett szöveggel, a törvénytervezet elutasítására vonatkozó szakbizottsági jelentés ellen szavaznak, mert nem mondhatnak le az autonómia gondolatáról.

A végszavazásnál a román szenátus nagy többséggel, mindössze 12 ellenszavazattal elutasította a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot.