Állítólag uránt dúsít Szíria

Vágólapra másolva!
Kézzelfogható bizonyítékok ugyan nincsenek rá, de egyes jelek arra utalnak, hogy Szíria urándúsító centrifugákat működtet. Az ilyen berendezések elengedhetetlenek atomfegyver előállításához. Az ügyben nyugati titkosszolgálatok és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is vizsgálódik.
Vágólapra másolva!

Nemzetközi vizsgálat során igyekeznek kideríteni, valóban szert tett-e Szíria nukleáris technológiára és gyakorlatra a nemzetközi feketepiacon. Titkosszolgálati jelentések szerint ugyanis Abdul Kadir Kán pakisztáni atomtudós és segítőtársai ellátogattak Szíriába a '90-es évek végén, később pedig titkos találkozókon vettek részt szíriai nukleáris szakemberekkel Iránban - írja a Los Anageles Times névtelenséget kérő nyugati diplomatákra hivatkozva.

Az aggodalmakat csak növeli, hogy amerikai kísérleti lehallgatóberendezések olyan jeleket fogtak, amelyek arra utalnak: Szíria urándúsító centrifugákat működtet, amelyek elengedhetetlenek atomfegyver előállításához. Erről ugyancsak névtelenséget kérő amerikai források számoltak be a lapnak.

A pakisztáni atomprogram atyjának is nevezett Khanról korábban kiderült, jó pénzért Iránnak, Líbiának és Észak-Koreának is adott át urándúsító technológiát, és gyakorlati tapasztalatokat. Ilyen jellegű tevékenységének valódi mértéke még ismeretlen, de a diplomaták szerint, ha Szíria valóban rendelkezik ilyen centrifugákkal, akkor kétségtelenül Khantól vette azokat.

A bécsi szélhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőrei jelenleg is vizsgálják Khan tevékenységét, hogy vajon hány országot juttatott fejlett nukleáris technológiához. A NAÜ azonban eddig még nem talált arra utaló jeleket, hogy Khan valóban járt-e Szíriában vagy eladott-e oda technológiát.

A NAÜ-vel a pakisztáni kormány közvetítésével együttműködő Khan is azt állítja, Szíriának nem, csak Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának szállított ilyen eszközöket közvetítői útján, ugyanakkor elismerte, hogy ápolt kapcsolatokat más kormányokkal is ezeken kívül. Szíria képviselője a NAÜ-ben visszautasította, hogy kommentálja az ügyet.