Közel száz halottja van az ingusföldi csecsen támadásnak

Vágólapra másolva!
Kilencvennégy ember vesztette életét hivatalos jelentések szerint Ingusföldön, amikor csecsen gerillák összehangolt támadást indítottak az ország több kiemelt célpontja ellen. A támadás olyan sikeres volt, hogy a fegyveresek egy időre átvették az ellenőrzést a transzkaukázusi főút egy ötven kilométeres szakasza fölött. A támadást az orosz hatóságok szerint Magomed Jevlojev, Ingusföldön tevékenykedő iszlám szélsőséges csecsen gerillavezér irányította. Az Ingusföldön jelen lévő segélyszervezetek a harcok elől a szomszédos autonóm köztársaságokba menekültek.
Vágólapra másolva!

Kilencvennégy ember vesztette életét és több mint százhúszan sebesültek meg az Oroszországhoz tartozó Ingusföldön a csecsen fegyveres osztagok keddre virradóra végrehajtott támadássorozatában. Az ingusföldi kormány legfrissebb tájékoztatása szerint a rendfenntartó erők és a különleges alakulatok veszteséglistáján hatvanhét név szerepel, a további huszonhét ember békés polgári lakos volt.

Az áldozatok pontos számának megállapítása azért is ütközik nehézségekbe, mert a muzulmán hagyományok alapján a halottakat még aznap el is kell temetni. Több áldozatot hozzátartozói már kedden örök nyugalomra helyeztek anélkül, hogy erről értesítették volna a hatóságokat.

Andrej Konyin, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ingusföldi igazgatóságának helyettes vezetője közölte, hogy a támadássorozat kezdete előtt fél órával jutottak azoknak az információknak a birtokába, amelyek szerint a köztársaság útjain felfegyverzett csoportok mozognak gépjárművekben. Erről azonnal értesítették a helyi rendfenntartó erőket, és Konyin szerint részben ezzel magyarázható, hogy a fegyvereseknek egyetlen célpontot sem sikerült elfoglalniuk.

Elismerte azonban, hogy meg sem fordult a fejükben annak a lehetősége, hogy a fegyveresek ilyen kiterjedt támadásra készülnek. Alu Alhanov csecsen belügyminiszter, elnökjelölt szerint az erősen felfegyverzett mintegy kétszáz támadót az a Magomed Jevlojev irányította, aki egy magát Ingusföldön befészkelő szélsőséges iszlám csoport vezetője.

A kedd hajnalban mintegy négy órán át tartó összecsapásokban a fegyveresek ellenőrizték az összes rendőri posztot az orosz hadsereg által leginkább használt transzkaukázusi autóút mintegy 50 kilométeres ingusföldi szakaszán. Az ingusföldi Nazranyban dolgozó külföldi segélymunkások többsége a támadás után a szomszédos észak-kaukázusi köztársaság, Kabard- és Balkárföld közigazgatási központjába, Nalcsikba, néhányan pedig Észak-Oszétia székhelyére, a Nazranytól mintegy 20 kilométerre fekvő Vlagyikavkazba utaztak.

Több segélymunkás még szerdán Moszkvába utazik, és az ENSZ repülőgépet bérelt alkalmazottainak kimenekítésére. Ha nem történik komolyabb incidens, akkor a humanitárius szervezetek Nalcsikba távozott alkalmazottainak egy része csütörtökön visszatér Nazranyba, a többiek pedig Vlagyikavkazba.

Petr Hulec, az egyik segélyszervezet helyi csoportjának vezetője közölte, hogy a Nazranyból Nalcsikba vezető úton nem tapasztaltak semmilyen problémát, a fegyveres támadásnak nem volt hatása a térségre. Az országúton nem tapasztaltak a normálistól eltérő jelenséget, nem láttak megerősített járőröket. Észak-Oszétia életét sem dúlta fel az ingusföldi támadássorozat, a helyi lapokban egy sort sem szenteltek az eseménynek.