Botorságot beszélt az amerikai terrorintézet

Vágólapra másolva!
Korrigálásra szorult az amerikai külügyminisztérium által áprilisban kiadott terrorjelentés. Kiderült, alaptalanul állították, hogy a 2003-ban történt terrortámadások száma a 30 éves minimumon van. A valóságban a jelentős merényletek száma 21 éve nem volt ilyen magas. A bakit adatbázishibára hivatkozva a Terrorfenyegetések Információs Központja vállalta magára, jóllehet egy demokrata párti képviselő szerint a Bush-kormányzat érdekében szándékosan ferdítették el a számokat.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormányzat korrigálta a 2003-as évről szóló terrorjelentést. A javított dokumentum szerint a jelentősebb terrortámadások száma jóval magasabb, a halottak száma pedig kétszerese annak, mint amit az áprilisban kiadott korábbi dokumentum tartalmazott.

Az új, javított adatokat tartalmazó jelentés szerint 2003-ban összesen 208 terrortámadás történt, amelyek következtében 625 ember vesztette életét. Áprilisban még 190 terrorakcióról és 307 halálos áldozatról számoltak be, amely értékek 30 éve nem voltak ilyen alacsonyak.

Az új adatokat összehasonlítva a 2002-es adatokkal ugyan kevesebb a halálos áldozatok száma - akkor 725 ember halt meg, tavaly 625 -, ám jóval több jelentős merénylet történt. Az ilyen merényletek száma 138-ról 175-re nőtt egy év alatt - ez az érték a legmagasabb az elmúlt 21 évben.

Egy kaliforniai demokrata párti képviselő szerint az áprilisi adatokat a Bush-kormányzat politikai érdekében manipulálták. Cofer Black, az amerikai külügyminisztérium terrorizmusellenes koordinátora szerint azonban a tévedést véletlen hibák, nem pedig szándékos manipulációk okozták. A külügyminisztérium végül azzal magyarázta az eltérést, hogy az első jelentésben még nem szerepeltek a 2003 év második felének nagy merényletei, például a rijádi és az isztambuli robbantások.

Az eredeti jelentést a CIA és a Terrorfenyegetés Információs Központ adatai alapján állították össze. Utóbbi igazgatója szerint adatbázisuk meghibásodása miatt az ő szervezetük szolgáltatta azokat a hibás adatokat, amelyeket a CIA továbbított a külügynek és ez okozta, hogy az április jelentésben valótlan adatok szerepeltek. John Brennan közölte, vállalja a felelősséget a hibáért, de hozzátette, "Tévednek azok, akik azt állítják, hogy a számokat szándékosan ferdítették el" - idézte a CNN.