Heves harcok zajlottak Ingusföldön

Vágólapra másolva!
Feltehetően legkevesebb tízen vesztették életüket hétfő éjszaka a Csecsenfölddel határos Ingusföld fővárosában kitört összetűzésekben - jelentették orosz hírügynökségek.
Vágólapra másolva!

Nazranyban ismeretlen fegyveresek összehangolt támadást indítottak a helyi erőszervezetek több objektuma, köztük a belügyminisztérium épülete, a határőrség egyik bázisa és több fegyverraktár ellen. Ezzel egy időben más ingusföldi településeken, Karabulakban és Szlepcovszkban is csapást mértek néhány belügyi célpontra.

Egy ingusföldi illetékes az Interfax moszkvai hírügynökségnek kedden kora hajnalban elmondta, hogy Karabulakban és Szlepcovszkban már visszaverték a terroristák támadását, de Nazranyban még folytatódnak az összecsapások. Megerősített rendőri és biztonsági alakulatokat vezényeltek az érintett térségekbe. Nazranyban a lakosok közül többen a pincékbe menekültek a lövöldözések elől.

Egyelőre nem tudni, hogy kik a támadók, de moszkvai szakemberek szerint egyértelmű, hogy megpróbálták hatalmukba keríteni a legfontosabb állami intézményeket. Az Eho Moszkvi rádióadó értesülése szerint a terroristáknak sikerült behatolniuk a nazranyi belügyminisztérium épületébe. Ingusföldi értesülések szerint a támadók akciójuk megindítása előtt titokban szétszóródtak a célpontoknak kiszemelt intézmények térségében, hogy azután több helyszínről és ugyanabban az időben indíthassák meg támadásukat.

Hétfő éjszaka harcok zajlottak Dagesztán fővárosában, Mahacskalában is, ahol különleges rendőri alakulatok vettek üldözőbe különösen veszélyes bűnözőket.

Az Oroszországhoz tartozó, Csecsenfölddel határos Dagesztán fővárosának egyik északi kerületében lángba borult egy kétszintes épület. Gránátrobbanások döreje és tűzfegyverek ropogása hallatszott hétfő éjszaka. A dagesztáni biztonsági szervek illetékesei megerősítették, hogy különleges műveleteket hajtanak végre a rendőrök, de részletekkel nem szolgáltak.

Nem hivatalos értesülések szerint a később lángba borult házba vetették be magukat korábban a bűnözők, akik közül néhánynak köze volt az elmúlt időszakban több helyi belügyi munkatárs meggyilkolásához.