Emberekre szakadt egy brazil iskola teteje

Vágólapra másolva!
Egy iskolai rendezvény legalább 150 résztvevője sérült meg a brazíliai Natal városában, amikor beomlott az eseménynek helyet adó tornacsarnok mennyezete. A teremben közel háromszázan tartózkodtak. 
Vágólapra másolva!

Százötven személy megsérült, amikor a brazíliai Natal város egyik iskolájának teteje beomlott. Brazil híradások szerint a szerencsétlenség szombaton történt, az észak-keleti partvidéken lévő Rio Grande do Norte szövetségi terület székhelyén, félórával azután, hogy megkezdődött az iskolában egy, az írástudatlanság elleni harc jegyében tartott rendezvény, amelyen mintegy háromszázan vettek részt, többségükben gyermekek.

A városi kórházba szállított sérültek közül orvosok szerint súlyos az állapota egy négy- és egy hétéves gyermeknek, valamint egy tanítónőnek.

Egyelőre nem tudni, hogy az elmúlt napok heves esőzése, avagy az építkezés során elkövetett súlyos hibák okozták az idén márciusban felavatott iskolaépület tornatermében a mennyezet beomlását.