Húsz irakit ölt meg két amerikai rakéta

Vágólapra másolva!
Húsz iraki életét vesztette szombat reggel, amikor amerikai rakéták csapódtak Fallúdzsa egyik kerületébe. A helyiek szerint a legtöbb áldozat akkor vesztette életét, amikor az első robbanás után az utcára siettek, hogy segítsenek a sérülteken és becsapódott a második rakéta. A szövetséges csapatok állítják: a májusban Irakban lefejezett amerikai civil feltételezett gyilkosának, Abu Muszab az-Zarkavinak a búvóhelyére és csapatára mértek támadást.
Vágólapra másolva!

Legalább húsz iraki meghalt egy szombati Fallúdzsa elleni amerikai rakétatámadásban - írja kórházi forrásokra hivatkozva a BBC News. A támadás után készült tévéfelvételeken jól látszik, hogy a légicsapás jelentős károkat okozott a város épületeiben. További részletek egyelőre nem ismertek.

Amerikai bejelentés szerint Fallúdzsában egy olyan épületre mértek légicsapást szombaton, amelyről azt sejtették, hogy a jordániai születésű Abu Muszab az-Zarkavinak, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik iraki vezérének a búvóhelye. A támadás következtében a terrorista vezér több embere életét vesztette - jelentette be szombat este Mark Kimmit amerikai parancsnok.

Közölte: nem vonja kétségbe azokat az iraki beszámolókat, amelyek szerint a légicsapástól mintegy húszan meghaltak, de hitelt érdemlő hírszerzési adatok arra mutattak, hogy Zarkavi alakulatának bizonyos tagjai a házban tartózkodnak. Magának Zarkavinak az ottlétére azonban amerikaiaknak nem volt bizonyítékuk - mondta. Az-Zarkaviról az amerikaiak feltételezik, hogy ő volt az a személy, aki - mint az egy iszlámista honlapra feltett videofelvételen látható volt - májusban lefejezte Nicholas Berg amerikai állampolgárt. Őt tartják továbbá számos véres iraki merénylet megszervezőjének.

A helyiek azt állítják, hogy két rakéta csapódott a város egyik szagény kerületébe. Az áldozatok magas számát szerintük éppen az okozta, hogy az első rakéta becsapódása után sokan kimentek az utcára, hogy segítsenek a sérülteken, mikor a másik rakéta becsapódott - írja a brit lap.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a rakétákat honnan lőtték ki. Egyesek azt állították, hogy a támadás egy helikopterről érkezett, mások szerint azonban repülőgépről indították a rakétákat. Áprilisban több százan vesztették életüket Fallúdzsában, amikor a szövetségesek több rakétatámadást indítottak a város ellen, hogy megtörjék az ott rejtőző ellenállókat.

MTI/[origo]