Korrupt polgármestert lincseltek meg Bolíviában

Vágólapra másolva!
Meglincselte a tömeg egy ajmara indiánok lakta falu polgármesterét Bolíviában, akit a lakosok korrupcióval vádoltak - közölték igazságügyi és rendőrségi források.
Vágólapra másolva!

A La Paztól 80 kilométerre fekvő Ayo Ayo falu polgármesterét a tömeg azután ölte meg, hogy hétfő délután a La Paz-i legfelsőbb bíróság felmentette a sikkasztás vádja alól. Benjamin Altamirano élettelen tetemére kedd reggel találtak rá a város főterén. A holttesten kínzások nyoma és égési sebek voltak - közölte William Alabe ügyész.

A helyi lapok által idézett szemtanúk szerint a feldühödött tömeg egy cölöphöz kötözte, majd botokkal ütlegelte, kövekkel dobálta és felgyújtotta az áldozatot. A lincselők újságírókra és rendőrökre is rátámadtak. A Canal 7 televízió riporterét a fején sebesítette meg egy kő.

A polgármester egyik lánya elmondta, hogy Benjamin Altamiranót, aki korábban többször is kapott halálos fenyegetést, ismeretlenek hétfő este La Paz városközpontjában elfogták és erőszakkal egy gépkocsiba tuszkolták. A bűnügyi rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint a polgármester egyik ellenlábasát, Samuel Saturnino Apazát gyilkosság gyanújával letartóztatták.

Ayo Ayo mintegy ötven kilométerre fekszik a perui Ilave kisvárostól, amelynek korrupcióval és választási ígéretek be nem tartásával vádolt polgármesterét áprilisban szintén agyonverték ajmara indiánok.

A lincselés az őslakos ajmara és kecsua indiánok hagyományos büntető módszere. Az elmúlt három év során tucatnyi tolvajt öltek meg így ajmara és kecsua indián lakosok.