Busht tehetetlenséggel vádolják szeptember 11. kapcsán

Vágólapra másolva!
Az amerikai kormányzati tisztviselők és a légvédelem lassúságával és tehetetlenségével hozza összefüggésbe a 2001. szeptember 11-i terrorakciókat az öngyilkos támadás előzményeit és körülményeit vizsgáló bizottság jelentése - írja a New York Times. E szerint az állami vezetők bénultan reagáltak, pedig ha idEJÉben észbe kapnak, akkor lett volna lehetőség arra, hogy még becsapódásuk előtt lelőjék az eltérített utasszállítókat.
Vágólapra másolva!

Felkészületlen volt egy nagyszabású terrorakció elhárítására és lassan reagált a 2001. szeptember 11-i gépeltérítésekre az amerikai légvédelem - tartalmazza az Egyesült Államokat ért terrortámadások körülményeit feltáró bizottság jelentése a New York Times értesülései szerint. Bár a jelentést hivatalosan csak csütörtökön hozza nyilvánosságra a bizottság, a lap úgy tudja, hogy elmarasztalják majd a légi közlekedési felügyeletet is, amely - a lap által a jelentésből idézett részletek szerint - "nem volt felkészülve a helyzetre, amellyel szemben találta magát".

Bár egyértelműen nem mondja ki, a New York Times szerint mégis azt sugallja a jelentés, hogy ha az Észak-amerikai Légtér-védelmi Parancsnokság (Norad) felkészültebb lett volna, akkor a légvédelem gépei még becsapódás előtt lelőhették volna azt az utasszállító gépet, amelyet később a Pentagonba irányítottak a gépeltérítők. A legnagyobb baj a jelentés szerint az információáramlás nehézkessége volt, ugyanis az illetékesek csak késve, az utolsó eltérített gép becsapódása után kapták meg Dick Cheney elnökhelyettes szükséghelyzeti utasítását, amely engedélyezte az eltérített gépek lelövését.

A bizottság emellett kifogásolja az amerikai kormányzat tehetetlenségét is, mert a vezető tisztviselők a testület szerint bénultan reagáltak a hírekre. A bizottság kiemeli, hogy George W. Bush amerikai elnök még azután is percekig egy általános iskolai rendezvényen ült, hogy megtudta, mi történt.

A terrorakció előzményeit és körülményeit vizsgáló amerikai kongresszusi bizottság szerdán hozza nyilvánosságra az al-Kaidáról szóló jelentését, majd csütörtökön közlik a szeptember 11-i öngyilkos akciókkal kapcsolatos vizsgálati eredményeiket. Ezt követően a bizottság tovább folytatja a munkátM és jövő hónapban egy teljes jelentést hoz nyilvánosságra az Egyesült Államokat ért támadásról.