Libanoni túsz az al-Arabíja televízióban

Vágólapra másolva!
Egy feltehetően iszlám szélsőséges csoport által készített videofelvételt mutattak be hétfőn az al-Arabíja arab hírtelevízióban, amelyen egy Irakban túszul ejtett libanoni állampolgár kéri kormányát: járuljon hozzá a szabadon bocsátásához.
Vágólapra másolva!

A túsz, Habíb Halíl Szamur egyike a három libanoninak, akiről feltételezik, hogy fegyveresek a múlt héten rabolták el Irakban. Egy libanoni állampolgárt a hét végén engedtek szabadon. A harmadikat megölték, és holttestét Bagdad közelében egy út mentén helyezték el.

A videofelvételt egy eddig ismeretlen, magát Iszlám Harag Seregének nevező fegyveres csoport készítette - közölte az al-Arabíja. A felvételen a Habíb Halíl Szamurként megnevezett, kopasz, fehér szakállas, világoskék inget viselő férfi egy fehér fal előtt ül. A falon arab nyelven a "Nincs más Isten Allahon kívül és Mohamed az ő prófétája" idézet, alatta pedig a Iszlám Harag Serege felirat olvasható.

A felvételen az emberrablók nem láthatók. Szamur felszólította a libanoni kormányt: "húzza ki ebből a bajból, amelybe nem tudja, hogy került bele". Megköszönte elrablóinak a "jó bánásmódot".

A dubaji székhelyű hírtelevízió bemutatta Szamur személyi igazolványának másolatát, illetve az Iszlám Harag Seregétől kapott közleményt. Az igazolvány szerint Szamur 1947-ben született és Dél-Libanonból származik. Sem a videofelvételből, sem a közleményből nem derül ki, mit követelnek az emberrablók a libanoni férfi elengedéséért cserébe.