A hadvezetés rendelhette el az iraki kínzásokat

Vágólapra másolva!
Legfelsőbb utasításra kegyetlenkedtek az iraki foglyokkal - állítja egy magas rangú amerikai tiszt. A kínzásbotrány egyik amerikai gyanúsítottja hétfőn azt vallotta, hogy a katonai titkosszolgálat az iraki foglyok alvásának módszeres korlátozására utasította őket a kihallgatások előtt. Eközben négy brit katona ellen is hadbírósági eljárás indult fogolykínzás miatt.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hadvezetés rendelte el, hogy kutya módjára bánjanak az iraki foglyokkal - legalábbis ezt állítja Janis Karpinski dandártábornok, az Abu Graibban és más iraki börtönökben szolgáló, a kínzásokban részt vevő katonairendész-egységek volt parancsnoka. Karpinski szerint őt tették bűnbakká, pedig mások rendelték el a bántalmazásokat. A dandártábornok a BBC Radio 4 egyik műsorának adott interjújában közölte, inkább Ricardo Sanchez tábornokot, az iraki amerikai hadsereg parancsnokát kellene megkérdezni arról, hogy mit tudott a kínzásokról. Karpinskit az ügy miatt nem büntették meg, de felfüggesztették beosztásából.

A tiszt szerint Geoffrey Miller tábornok, az iraki büntetőintézetek közelmúltban kinevezett parancsnoka, aki korábban a guantánamói amerikai fogolytábort vezette, korábban személyesen kereste fel őt Bagdadban, és közölte vele: "Guantánamón megtanultuk, hogy a raboknak minden apró dolgot ki kell érdemelniük". Karpinski állítja, Miller "azt mondta, olyanok, mint a kutyák, és ha hagyod, hogy csak egyszer is elhiggyék, hogy többek, mint egy kutya, akkor elvesztetted felettük az uralmat".

Módszeres alvásmegvonás

Az iraki fogolykínzásos ügyek egyik amerikai gyanúsítottja ugyanakkor hétfőn azt vallotta, hogy kihallgatásuk előtt rendszeres alvásmegvonással kínozták a bagdadi Abu Graib börtön iraki foglyait. Steven Stefanowicz börtönfoglár szerint ezt a gyakorlatot a katonai titkosszolgálat katonái és saját cége, a CACI International magánügynökség munkatársai rendelték el.

Mint Stefanowicz elmondta, az Abu Graib börtön őrei minden egyes fogolyra vonatkozóan kihallgatási tervet kaptak, amely az alvások és étkezések szervezési programját is tartalmazta. Három napon át a foglyoknak csak legfeljebb négy órát volt szabad aludniuk. Ezután engedélyeztek számukra 12 órás alvásszünetet. Az alvásmegvonást Thomas Pappas ezredes, a katonai titkosszolgálat vezetője személyesen engedélyezte.

Stefanowicz hét eleji vallomása ellentétben áll tábornokok és a CACI International korábbi nyilatkozataival, amelyek szerint a kihallgatások előtt a titkosszolgálat vagy a fegyveres erők által megbízott cég alkalmazottai semmiféle utasítást nem adtak a börtön katonai rendőreinek. Stefanowicz egyike azon négy amerikainak, akit fogolykínzásokkal gyanúsítanak az amerikai hatóságok.

Négy brit is hadbíróság előtt

Hétfőn négy brit katona ellen indul bűnvádi eljárás az iraki kínzások ügyében. Őket egyebek mellett azzal vádolják, hogy bántalmazták és szexuális aktusra vagy legalábbis annak utánzására kényszerítették iraki foglyaikat, megsértve a katonai fegyelmet. Az érintettek nevét a hatóságok hivatalosan nem hozták nyilvánosságra. A bírósági tárgyalások időpontját még nem közölték.

A brit legfőbb ügyész szerint a katonák nem börtönben fogva tartott irakiakat, hanem átmeneti őrizetben lévő civileket bántalmaztak. A királyi lövészezred tagjai ellen fényképes bizonyítékok is vannak. A képeken egyebek mellett egy derékig lemeztelenített, targoncáról lelógatott, megkötözött iraki látható, illetve brit katonák és mezítelen irakiak közötti szimulált nemi aktusok. A katonai rendőrség közben a Vöröskereszt panaszai alapján újabb ügy kivizsgálásába kezdett.

Az iraki foglyok kínzásáról és bántalmazásáról egy amerikai tévécsatorna számolt be először idén tavasszal. A botrány elsősorban a Bagdad közelében lévő Abu Graib börtönben szolgáló amerikai katonákat érintette, de az Irakot megszálló koalíció más nemzetiségű katonáival szemben is felmerült hasonló gyanú. Az amerikaiak már el is ítéltek egy katonát a bántalmazások miatt, és több hadbírósági per is folyamatban van.

MTI/[origo]