A baloldal győzött Máltán

Vágólapra másolva!
Máltán a baloldali Máltai Munkáspárt nyerte meg az EP-választásokat, a párt a szavazatok 48 százalékát kapta. Egész Európában itt volt a legnagyobb a részvételi arány s szavazáson, az emberek 82 százaléka adta le voksát.
Vágólapra másolva!

A baloldali ellenzéki Máltai Munkáspárt nyerte meg a európai parlamenti választásokat Máltán. Az előzetes eredmények szerint a Máltai Munkáspárt a szavazatok 48 százalékát kapta, így a Máltának jutó öt helyből hármat az ellenzéki párt képviselői tölthetnek be.

A másik két képviselői hely a 41 százalékot elért kormányzó Nacionalista Párt jelöltjeinek jutott. A balközép Demokratikus Alternatíva nevű környezetvédő párt a szavazatok 9,5 százalékát kapta.

Az európai parlamenti választások eredményét nagyban befolyásolta az ország szociális és gazdasági helyzete. Lawrence Gonzi kormányfő elismerte, hogy a választók pártját a munkanélküliség elleni harc kudarca és a kevéssé hatékony irányítás miatt büntették.

A részvételi arány Máltán volt az egyik legmagasabb: a szavazásra jogosultak 82 százaléka adta le voksát.