McCain szenátor elutasította az alelnök-jelölti posztot

Vágólapra másolva!
McCain szenátor stábjának vezetője határozottan cáfolta, a politikus ilyen ajánlatot kapott volna. Kerry szóvivője nem kívánta kommentálni az amerikai hírügynökség értesülését.
Vágólapra másolva!

Az amerikai AP hírügynökség demokrata párti tisztségviselőkre hivatkozva jelentette pénteken, hogy John Kerry a múlt hónapban kérte fel az alelnök-jelöltség elvállalására Arizona állam republikánus párti szenátorát, aki azonban elutasította az ajánlatot.

Kerry a vietnami háború után John McCain republikánus szenátorral együtt lépett fel a Vietnamban eltűnt, illetve hadifogolyként őrzött amerikaiak érdekében. McCain szenátor - aki maga is hadifogoly volt Vietnamban - 2000-ben George Bush vetélytársaként sikertelenül pályázott a Republikánus Párt elnökjelöltségére.