A szlovák maffia olyan gazdag, mint az állam

Vágólapra másolva!
A szlovák szervezett bűnözés éves forgalma nagyjából akkora, mint a költségvetésé - mondta a "szlovák Cattaninak" is nevezett Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány-helyettes. A bevételek jelentős része kábítószer-kereskedelemből származik.
Vágólapra másolva!

Több száz milliárd dollárra becsülik a bűnügyi szakemberek a szlovákiai maffia birtokában levő vagyont - írja szombati számában a Národná Obroda egy péntek éjszakai televíziós műsor alapján.

A beszélgetésben Spisiak az arányok érzékeltetése érdekében elmondta: Szlovákiában pénteken fogták el Közép-Európa kokainelosztó vezérét, azt a nem megnevezett albán drogbárót, aki Pozsonyból irányította hálózatát. Lebukását a rendőrség egyik beépített embere okozta, akire egy 65 millió szlovák koronás "fuvart" bízott a bűnözőcsoport vezetője.

Jaroslav Ivor, az Országos Nyomozóhivatal korábbi vezetője a beszélgetésben úgy vélte, hogy "három dollár közül egyhez valamilyen kábítószer tapad".