A kurdok ellen mozgósítanak Törökországban

Vágólapra másolva!
A török biztonsági erők három tagja esett áldozatául kurd támadásoknak pénteken, a legnagyobb összecsapásokban azóta, hogy a szakadárok felmondták a tűzszünetet. Az újabb összecsapások minden bizonnyal negatívan fognak hatni Törökország Európai Uniós megítélésére.
Vágólapra másolva!

A török hadsereg 10 ezer katonával, gépfegyverekkel felszerelt helikopterekkel támogatott akciót indított, miután a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei rakétákat lőttek ki páncélozott katonai járművekre az ország keleti részén, Tunceli tartományban - közölték katonai források. A gerillák támadásában a biztonsági erők egy tagja meghalt, két másik pedig megsebesült.

Szintén pénteken egy rendőrt és rendészt gépfegyveres támadásban öltek meg szakadárok az Ankarától mintegy ezer kilométerre délkeletre található Batman tartományban.

A kurd függetlenségért 1984 óta fegyveresen küzdő PKK június elsejével mondta fel az öt évvel ezelőtt önként vállalt tűzszünetet. Mindeközben a török állami televízió és rádió a napokban megkezdte egy reformcsomag részeként a kurd nyelvű adások sugárzását, hogy eleget tegyen az Európai Unió elvárásainak.