Lezárják a NATO-konferencia idejére Boszporuszt

Vágólapra másolva!
Törökország lezárja a világ legforgalmasabb víziútjának számító Boszporusz-tengerszorost a június végi NATO konferencia idejére. A biztonsági okokra hivatkozó Törökország ezzel nemzetközi egyezményeket sért meg. A szoros a Fekete-tenger egyetlen kijárata, naponta több millió hordó orosz nyersolajat szállítanak át rajta. A víziút lezárása hatalmas üzleti károkat okozhat a térségben.
Vágólapra másolva!
A NATO-csúcson akartak robbantani a török terroristák/nagyvilag/20040503anatocsucson.htmlBush lányai miatt halasztják el a NATO-csúcsot/nagyvilag/20031028bush.html

Lezárja Törökország a június 28-29-én tartandó isztambuli NATO csúcsértekezlet idejére a Boszporusz-tengerszorost. Törökország biztonsági okokkal indokolja a lépést. A NATO-csúcsértekezleten részt vesz majd George Bush amerikai elnök, illetve Tony Blair brit miniszterelnök is, velük együtt összesen negyvenkét ország vezetői üléseznek majd Isztambulban.

A szoros lezárása azonban komoly károkat okozhat a Fekete-tenger környéki államokban. A Buszporuszon naponta 2,5 millió hordó orosz kőolajat szállítanak át, és erre húzódik a világ egyik legfontosabb gabonaszállítási víziútja is. Amikor Törökország a téli rossz időjárás miatt 2003-basn többször lezárta a szorost, naponta átlagosan 60 000 dollár kárt okozott a szoroson át szállító vállalatoknak.

A Boszporusz-tengerszoros szabad hajózhatóságát az 1936-os Montreux-egyezmény garantálja. Az egyezmény értelmében békeidőben bármilyen kereskedelmi hajó szabadon használhatja a szorost. Ugyanakkor a török külügyminisztérium egy magát megnevezni nem akaró tisztviselője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy az egyezményt aláíró illetve a szoros lezárásában érintett országok áldásukat adták a hajózás biztonsági okokból történő szüneteltetésére.