Elindult utolsó útjára Ronald Reagan

Vágólapra másolva!
Felravatalozták Ronald Reagan földi maradványait a róla elnevezett könyvtárban, Kaliforniában. A koporsó előtt közel tízezer amerikai rótta le kegyeletét, köztük Arnold Schwarzenegger, az állam kormányzója. Kedden este az USA negyvenedik elnök testét Washingtonba szállítják, ahonnan az állami gyászszertartás után a család kérésére Reagan testét visszaviszik Kaliforniába, ahol a róla elnevezett elnöki könyvtárnál temetik majd el.
Vágólapra másolva!

Kedden felravatalozták Ronald Reagan, az Egyesült Államok szombaton elhunyt volt elnökének földi maradványait. Az elnök koporsóját egy Santa Monica-i halottasházból, a család kíséretében, katonai tiszteletadás mellett az általa alapított Ronald Reagan Elnöki Könyvtárba szállították, és itt helyezték ravatalra.

Úton a könyvtár felé leállt a forgalom, amerre a Reagan koporsóját szállító konvoj elhaladt. A szembejövők lehúzódtak az út szélére, hogy helyet adjanak Reagannek - tudósít a CNN.

Az elnök zászlóval letakart koporsója körül az USA hadseregének mind az öt fegyverneméből egy-egy díszegyenruhás katona áll őrt. A koporsónál először Nancy Reagan, az elnök özvegye búcsúzott el férjétől. Az özvegy átölelte Reagan koporsóját. Ezt követően Reagan lánya, Patti Davis vett búcsút a volt elnöktől, végül a volt elnök fia, Ron Reagan következett, majd a könyvtárat megnyitották a kegyeletét kinyilvánítani összegyűlt tömeg előtt.

Öt óra alatt összesen 9277 ember tette tiszteletét az Egyesült Államok negyvenedik elnökének koporsója előtt, köztük Arnold Schwarzenegger kormányzó, aki egy szál fehér rózsát helyezett a ravatal elé. Az emberek az elnök halálhíre óta az elnöki könyvtár elé hordták virágaikat, üzeneteiket. Sokan vittek egy zacskó gumicukrot is, ami Reagan kedvenc édessége volt - írja a BBC News.

Ronald Reagan koporsóját a kaliforniai megemlékezést követően helyi idő szerint kedden este hat órakor repülőn útnak indítják Washington felé, ahol állami gyászszertartással tisztelegnek majd a kilencvenhárom éves korában elhunyt volt elnök előtt. Washingtonban legutóbb harminc éve, Lydon B. Johnson elnök halálakor rendeztek ilyen temetést.

A szertartás szigorú rendje szerint Reagan koporsóját ágyútalpon szállítják a Capitoliumba. A katonai kísérettel szállított koporsó mögött egy katona felnyergelt lovat vezet majd, ez az elesett vezetőre emlékeztet. Bush elnök még vasárnap elrendelte, hogy harminc napra eresszék félárbocra az amerikai zászlót.

A washingtoni gyászszertartás után Reagan testét visszaszállítják Kaliforniába, ahol az általa alapított elnöki könyvtárban helyezik majd végső nyugalomra. A volt elnök és felesége még tíz évvel ezelőtt, a könyvtár építésekor döntötte el, hogy testét ide temessék el.