Vágólapra másolva!
Kilenc holttestre bukkant egy görög halász vasárnap Kréta partjainál. A hatóságok szerint illegális bevándorlók maradványairól van szó.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg illegális bevándorlók holttesteire bukkant egy halász Krétán. A görög állami ANA hírügynökség jelentése szerint ezen a környéken néhány nappal ezelőtt is felfedeztek négy tetemet. A mostani kilenccel együtt Krétán vetik alá őket orvosszakértői vizsgálatnak.

Decemberben elsüllyedt arrafelé egy hajó, amelyen legalább 37 bevándorló tartózkodott, és közülük csak egy élte túl a tragédiát. A hatóságok ugyanakkor mindeddig csupán hét utas holttestét találták meg.

Az európai uniós tagállam Görögországba évente több ezren próbálnak bejutni engedély nélkül Ázsiából, a Közel-Keletről, Afrikából és Kelet-Európából - közülük sokan a szomszédos Törökország irányából, a tengeren kísérleteznek. Az Égei-tengeren az elmúlt fél év során több olyan hajó is elsüllyedt amely törvénytelenül érkezőket szállított, és utasaik közül sokan vízbe fulladtak.