Újabb brutális gyilkosság Koszovóban

Vágólapra másolva!
Az újabb koszovói gyerekgyilkosság sokkolta a belgrádi és a koszovói szerb politikai vezetőket, akik a brutális bűntényben álláspontjuk igazolását látják, miszerint a koszovói szerbek fennmaradását csakis önigazgatásuk szavatolná. A feltételezett tetteseket elfogták, a két albán válogatás nélkül lőtt egy gyorsétterem előtt sorban állókra.
Vágólapra másolva!

Az újabb bűntény szombat kora hajnalban történt a Pristinától délre fekvő Gracanicában. A helyi egészségügyi középiskola tizenhét éves tanulója, Dimitrije Popovic társaival együtt sorban állt hamburgerért egy gyorsétkezdénél, amikor fékezett mellettük egy Audi típusú gépkocsi, géppisztolyos férfi szállt ki belőle, és lőni kezdett. A sorban állók azonnal lehasaltak, de Dimitrije nem volt eléggé gyors, s ez életébe került. Tarkólövés érte, a helyszínen meghalt.

A békefenntartók és a koszovói rendőrök összehangolt akciójának köszönhetően azonnal kézre került a két feltételezett tettes, egy 18 és egy 20 éves albán. Állítólag megtalálták náluk a gyilkos fegyvert is. A KFOR szombat reggel óta lezárva tartja a fővárosba vezető főutat, s fokozottan ellenőrzi a forgalmat Gracanicába vezető utakat. Hasonló támadás érte március 16-án a Gracanica melletti Caglavica faluban egy 18 éves fiatal szerbet, aki csodával határos módon életben maradt.

Gyilkosságok külföldi politikusok érkezésekor

Az ilyen brutalitású bűntények eddig rendre akkor történtek, amikor magas rangú külföldi politikusok látogattak a tartományba. A jelek szerint a mostani gyerekgyilkossággal folytatódik az a "hagyomány": szombaton érkezett vissza a tartományba búcsút venni Harri Holkeri, az ENSZ-igazgatás (UNMIK) lemondott vezetője, s hétfőre várják Pristinába Javier Solanát, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét is. Az egyetlen különbség a korábbi esetekhez képest, hogy most szinte azonnal kézre kerítették a feltételezett gyilkosokat.

Szerb politikusok önigazgatásban látják a kiutat

A belgrádi és a koszovói szerb politikusok elítélő nyilatkozataiban a megdöbbenés hangja hallatszott. Tiltakozó levelet küldött Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfő és Vuk Draskovic külügyminiszter is. Vojislav Kostunica szerb kormányfő szerint az UNMIK még mindig tévúton jár, szerinte csakis a szerbek lényegi önigazgatása szavatolná fennmaradásukat. Hasonló állásponton van a koszovói Szerb Nemzeti Tanács is.

Az albán vezetők a jövő elleni támadásnak minősítik az esetet

Nem maradt el a pristinai albán vezetők tiltakozása sem. Bajram Rexhepi koszovói miniszterelnök a bűntény tetteseinek és indítékainak felderítésére szólított fel, nyugalomra intve a lakosságot. Ibrahim Rugova koszovói elnök Koszovó "polgári békéje, jövője és függetlensége" elleni támadásnak minősítette az újabb gyerekgyilkosságot.

Gracanicában vasárnap több mint ezren tiltakoztak Dimitrije Popovic meggyilkolása miatt. A Beta hírügynökség beszámolója szerint a középiskolás vasárnapi temetésén is több ezren vettek részt, közöttük Zoran Sami szerbia-montenegrói parlamenti elnök, aki a gyászolók előtt azt hangoztatta, hogy Koszovóban a legkegyetlenebb terrorizmus folyik, s a nemzetközi közösségnek ezt végre meg kell értenie.