Funar a második fordulóban nem Rust támogatja

Gheorghe Funar eddigi kolozsvári polgármester nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatottjára fogja "átirányítani" híveinek szavazatát a második fordulóban - ezt maga Funar mondta vasárnap este a román televízióban.

A szélsőségesen magyargyűlölő Funar az első exit-poll eredmények szerint bizonyosan nem kerül be a helyhatósági választások két hét múlva esedékes második fordulójába. Eddig úgy tűnik, hogy a kormánypárt jelöltje, Ioan Rus belügyminiszter vezet, őt támogatta az RMDSZ (éppen Funar leváltását elősegítendő), a második befutó Emil Boc, a liberális-demokrata ellenzék jelöltje. Funar annyit mondott a televízió kamerái előtt: az ő szavazatait az a jelölt kapja majd, akit nem az RMDSZ támogat.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke vasárnap este azt nyilatkozta: a romániai magyarok máris elérték legfőbb céljukat, nevezetesen azt, hogy Funar távozni fog posztjáról. Ezt az RMDSZ nélkül nem lehetett volna megvalósítani - tette hozzá Markó, kifejezve reményét, hogy Kolozsváron véget ér a tizenkét évig tartott feszült állapot, amely a helyi magyarság életét megkeserítette.

Az első exit-poll eredmények tanúsága szerint a kormánypárt (Szociáldemokrata Párt - PSD) színeit képviselő Ioan Rus vezet 41,1 százalékkal, utána következik a liberális-demokrata ellenzéki koalíció jelöltje, Emil Boc 35,6 százalékkal, Funar pedig csak 20,7 százaléknál tart.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem indított saját jelöltet, hanem Rust támogatta, hogy nagyobb eséllyel lehessen kiszorítani Funart.