Zebari: Szaddám gyors pere segítene az országon

Vágólapra másolva!
Szaddám Huszein és bűntársai bírósági tárgyalásának gyors lebonyolítása sokakat elrettentene azoktól a terrorcselekményektől, amelyek jelenleg sokkhatás alatt tartják Irakot - vélekedett Hosjar Zebari iraki külügyminiszter pénteken New Yorkban egy sajtónyilatkozatban. A tárcavezető azonban hozzáfűzte, hogy a bűnvádi felelősségre vonás folyamatának mielőbbi elindítása egyelőre az amerikaiak ellenkezésébe ütközik.
Vágólapra másolva!

Amerikai és brit jogászok már hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy két évbe is beletelhet, mire a volt iraki diktátor cinkosaival bírái elé állhat, mert a jogi szakértők alaposan elő akarják készíteni a pert, hogy azt ne hátráltassák olyan jogi nehézségek, mint amilyenek Slobodan Milosevic egykori szerb elnök hágai tárgyalásán is felmerültek.

A volt iraki vezetők, mint például Szaddám Huszein mellett az iraki kurdok ellen a nyolcvanas években végrehajtott gáztámadás egyik fő részesének, Ali Haszan el-Medzsidnek, vagyis "Vegyi Alinak" mielőbbi elítélése alaposan lelohasztaná a kedvét azoknak, akik sorozatos támadásokat hajtanak végre az amerikai vezetésű koalíciós erőkre - hangsúlyozta a kurd származású Zebari.

Az iraki diplomácia vezetője közölte: a bagdadi Abu Graib börtönben történt amerikai rabkínzások ellenére, az ország ideiglenes kormánya, miután a hónap végén átveszi a hatalmat, továbbra is megengedi az amerikaiaknak, hogy megtartsák saját foglyaikat. A polgári fegyintézetek és az amerikai katonai börtönök nem ugyanazok - mondta.

A ENSZ Biztonsági Tanácsához beterjesztett, Irak jövőjével kapcsolatos amerikai-brit határozattervezet szerint a polgári börtönök igazgatása az iraki hatóságok kezébe kerülne, de a dokumentum arról nem tesz említést, hogy mi legyen a katonai börtönökkel. Az amerikai erők Irakban jelenleg mintegy 8 ezer - "biztonsági" és köztörvényes - rabot tartanak fogságban.