Hazugságvizsgálat az amerikai-iráni kémbotrány miatt

Vágólapra másolva!
Poligráfos vizsgálatnak vetik alá azokat a Pentagon-tisztviselőket, akik kapcsolatban álltak Ahmed Csalabi iraki politikussal, és tudhattak arról is, hogy az USA feltörte az iráni titkosszolgálat kódrendszerét - írja a New York Times. Csalabi ugyanis a lap szerint elárulta a kódfeltörést az irániaknak. Az USA egykori iraki kedvence tagadja az információk átadását, és azt állítja, hogy az egész csak egy CIA által szervezett lejárató kampány.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Ahmed Csalabi

Az FBI kémelhárításának munkatársai megkezdték annak a kémbotránynak a kivizsgálását, melynek során állítólag Ahmed Csalabi, az USA volt iraki kegyeltje elárulta Teheránnak, hogy az USA megfejtette az iráni titkosszolgálat kódrendszerét. Az FBI-ügynökök a Pentagon alkalmazottjai között keresik azt, aki feltehetően elárulta a szupertitkos információt Csalabinak - írja a New York Times.

A vizsgálat során hazugságvizsgálókkal kérdezik ki a Pentagonnak azt a maroknyi alkalmazottját, akiknek tudomása lehetett az igen kényes információról. Az FBI azt nem közölte, hogy összesen hány embert és kiket terveznek kihallgatni vagy hallgattak már ki az ügyben. Nem tudni így azt sem, hogy bárki is megtagadta volna a hazugságvizsgálaton való részvételt - írja a New York Times. A lap szerint a szövetségi nyomozóhivatal olyan Pentagon-tisztviselőket keres, akiknek tudomása lehetett mind a kódfeltörő tevékenységről, mind pedig kapcsolatban álltak Csalabival.

A New York Times szerint ugyan magáról a konkrét kódfeltörésről csak egy igen szűk kör tudhatott, az Iránról szóló titkosszolgálati jelentésekből azonban már jóval többen következtethettek arra, hogy sikerült megfejteni az irániak kódját.

Az ügyről a lapnak név nélkül beszámoló Pentagon-alkalmazottak szerint Csalabi az iráni titkosszolgálat bagdadi egysége vezetőjének árulta el azt, hogy az USA tudja a kódjukat, ám az érintett iráni kém ezt feltehetően nem hitte el, ezért a megfejtett rejtjelezéssel küldte haza Teheránba a Csalabival folytatott beszélgetésről készített jelentést.

Csalabi maga szerdán tagadta, hogy titkos információt adott volna át Iránnak, ügyvédjei útján egy nyílt levelet is küldött John Ashcroft amerikai legfőbb ügyésznek és az FBI igazgatójának, Robert S. Muellernek. Ebben alaptalannak nevezte az ellene felhozott vádakat, és arra kérte az érintetteket, vizsgálják ki, hogy kik állhatnak a rágalmak mögött. Csalabi és hívei szerint az egész csak egy CIA szervezte lejárató kampány ellene.

Az ügyet Irán is tagadja. Haszan Rohani, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács főtitkára szerdán kijelentette az amerikai lap jelentése hazugság. Irán, mint ahogy más országok is, gyakran váltják hírszerzési titkos kódjaikat, hogy ne lehessen őket feltörni - mondta, és hozzátette: "Iránt nem fűzi különleges kapcsolat vagy különleges hírszerzési tevékenység Csalabihoz."