Amerikai titkot adott át Iránnak az USA iraki kegyeltje

Vágólapra másolva!
Állítólag szupertitkos információkat adott át Iránnak az USA volt iraki kegyeltje, Ahmed Csalabi. A síita iraki politikus ugyanis elárulta Teheránnak, hogy az amerikaiak megfejtették az iráni titkosszolgálat rejtjelezési rendszerét. Az FBI kémelhárítói most azt vizsgálják, ki adhatta át Csalabinak az igen érzékeny információt egy maroknyi védelmi minisztériumi tisztségviselő közül.
Vágólapra másolva!

Ahmed Csalabi, Washington korábbi iraki szövetségese, elárulta Teheránnak, hogy az Egyesült Államok megfejtette az iráni hírszerzés titkos kódjait, és rendszeresen lehallgatja az iráni titkosszolgálatot. Erről amerikai illetékesek számoltak be kedden. A névtelenségbe burkolózó titkosszolgálati források szerint az amerikai kormány kegyeiből kiesett volt iraki emigráns ellenzéki elárulta "Washington egyik legértékesebb információforrását Iránról".

A titok elárulása jelentősen hátráltatja az amerikaiak hírszerzési lehetőségeit az iráni atomprogrammal, a Teherán által szponzorált szélsőséges csoportokkal és a síita vallási állam iraki céljaival kapcsolatban - írja a Los Angeles Times.

A múlt hónapban, miután a Bush-kormány megszüntette a Csalabi vezette Iraki Nemzeti Kongresszus havi 340 ezer dolláros (csaknem 70 millió forintos) támogatását, már több tudósítás napvilágot látott arról, hogy a síita politikus amerikai titkokat fedett fel Iránnak. A legújabb beszámoló azonban újabb részletekkel szolgált. A Bush-kormány nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva korábban azt kérte a sajtótól, hogy egy darabig ne hozzon nyilvánosságra közelebbi információkat az ügyről, kedden azonban feloldotta ezt a korlátozást.

"Csalabi hat hete az iráni hírszerzési minisztérium bagdadi irodavezetőjének árulta el, hogy az Egyesült Államok olvassa az iráni titkosszolgálat üzenetváltásait" - írta a The New York Times. Hitszegésére úgy derült fény, hogy az iráni illetékes Bagdadból a feltört rejtjellel küldött üzenetet Teheránba, amelyben beszámolt a Csalabival folytatott beszélgetéséről. "Az amerikai ügynökök az elfogott és megfejtett táviratból tudták meg, hogy Csalabi elmondta a kódok feltörését" - állította a napilap. Az üzenet szerint Csalabinak egy "részeg" amerikai fecsegte ki az információt.

Az újság úgy tudja: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kémelhárító ügynökei védelmi minisztériumi tisztségviselőket és szerződéses civileket kikérdezve próbálják meg kideríteni, hogy ki lehetett Csalabi hírforrása és pontosan milyen értesülést adhatott tovább. A Los Angeles Times szerint csupán egy maroknyi érintett tudhatott arról, hogy az amerikaiak feltörték a legtitkosabb iráni kódokat.

Csalabi, akinek tevékenységét az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) már régóta gyanakvással nézte, a Pentagon azonban szilárdan támogatta, amerikai televízióknak nyilatkozva nemrégiben tagadta, hogy titkokat szolgáltatott volna ki Iránnak. Csalabi látta el értesülésekkel a Bush-kormányt a háború megindítását igazoló állítólagos iraki tömegpusztító fegyverekről, amelyeknek máig nem akadtak nyomára.

MTI/[origo]