Kikapcsolták a Grúziába irányuló áramellátást

Vágólapra másolva!
Kikapcsolták a Grúziába irányuló orosz államellátást hétfőn este a Kaukázuson túli volt szovjet tagköztársaság egész területén. Eközben Eduard Kokojti, Dél-Oszétia, a szakadár grúz autonóm köztársaság vezetője egy orosz televíziós állomásnak nyilatkozva kilátásba helyezte, hogy ellenállnak, ha grúz csapatok átlépnék Grúzia és Dél-Oszétia határát.
Vágólapra másolva!

A grúz fővárosból érkező első hírek szerint Tbiliszi áram nélkül maradt. A városi tömegközlekedés ügyeletes diszpécsere elmondta, hogy néhány metrószerelvény két állomás között állt le, intézkedéseket tettek a föld alatti alagutakban rekedt utasok kimenekítésére.

A helyi rádió-, illetve televíziós adók azonban tartalék áramkörre kapcsolva továbbra is sugároznak. Az orosz intézkedést összefüggésbe hozzák azzal, hogy Moszkva és Tbiliszi között feszültté vált a légkör Dél-Oszétia miatt.

Eduard Kokojti dél-oszét vezető az NTV moszkvai tévének hétfőn este leszögezte: teljes mértékben ellenőrzik a dél-oszétiai-grúz határvidéket, és ha kell, erőt vetnek be a grúz csapatok ellen, ha azok be akarnának törni Dél-Oszétia területére.

A grúziai kormányzat a nap folyamán elitcsapatokat küldött a Grúziától elszakadni vágyó köztárságba, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy felvegye a harcot a térségben virágzó csempészet ellen. Rendőrségi források szerint a mintegy 400 fős egység helikopteres támogatást is kap.