Huszonkét áldozatot követelt a szaúdi túszdráma

Vágólapra másolva!
Vasárnap délelőtt véget ért a túszdráma a szaúd-arábiai Hobarban: a biztonsági erők őrizetbe vettek egy túszejtőt, de a négy terroristából három elmenekült. Az állítólag az al-Kaidához tartozó támadók huszonkét túszt öltek meg, közülük kilencnek elvágták a torkát. A szaúdi biztonsági erők a többi túszt kiszabadították.
Vágólapra másolva!

Huszonkét halálos áldozatot követelt a szaúdi túszdráma. A szúd-arábiai Hobar városában négy terrorista több tucatnyi túszt ejtett még szombaton, külföldiek által használt irodákban és lakóparkban. A túszejtésnek a szaúdi biztonsági erők közép-európai idő szerint vasárnap hajnali fél öt órakor indított rohama vetett véget. Összesen huszonkét személy halt meg: nyolc indiai, három-három szaúdi és Fülöp-szigeteki, kér Srí Lanka-i, valamint egy-egy amerikai, brit, olasz, svéd, dél-afrikai, egyiptomi állampolgár. A túszejtést négy fegyveres követte el. Egyiküket elfogták, de hárman elmenekültek. Őket továbbra is üldözik a szaúdi biztonsági erők.

Az egyik kiszabadított ember elmondta, hogy kilenc túsz szökni próbált. Velük úgy végeztek, hogy mindegyiküknek elvágták a torkát. Közülük heten ázsiaiak voltak, rajtuk kívül egy olasz és egy svéd állampolgár halt meg ebben az incidensben - mondta. Egy jordániai informatikus, aki szintén a túszok között volt, elmondta, hogy vele együtt a biztonsági erők 25 túszt szabadítottak ki, akik közül két jordániai volt - ő az egyik -, egy libanoni, a többi 22 ázsiai.

Az olasz külügyminisztérium megerősítette egy olasz állampolgár halálát, de halálának körülményeiről és időpontjáról nem közölt semmit. Az illető a 25 éves Antonio Amato volt, aki néhány hete dolgozott szakácsként a lakóparkban.

Manilai diplomáciai források azt közölték, hogy a túszejtők megöltek három Fülöp-szigeti állampolgárt, és megsebesítettek további hármat. A szaúdi hatóságok adatai szerint a terroristák a túszejtő akciójukat megelőzően legalább tíz embert öltek meg, közöttük egy amerikait és egy britet.

A brit külügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy a terrortámadásban meghalt a brit Michael Hamilton, aki a brit sajtó szerint az Arab Petroleum Investment (Apicorp) olajipari cég magas beosztású alkalmazottja volt. Hamilton a terroristák lőfegyveres támadásában, vagy a biztonsági erőkkel vívott tűzpárbajukban halt meg szombaton. Holttestét egy gépkocsi hátuljához kötve találták meg az utcán - írták a lapok. Az Apicorp közlése szerint három alkalmazottjuk halt meg a támadásban, de kilétüket nem közölték..

Nem egészen egy hónapon belül ez már a második súlyos terrortámadás volt szaúdi olajlétesítmény ellen. A gépfegyverekkel és robbanóanyagokkal felszerelkezett terroristák akciója ezúttal azzal kezdődött szombaton, hogy lövöldözni kezdtek az alkalmazottakra több nyugati olajipari cég képviselete és az alkalmazottak lakóházai környékén. Megöltek kilenc szaúdi és hét külföldi állampolgárt, majd bevették magukat a lakóépületekbe, és túszul ejtettek 50 embert.

Kállai Miklós rijádi magyar konzul az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy tudomása szerint sem halálos, sem sebesült magyar áldozata nincs a terrortámadásnak és a túszdrámának. A szaúdi hatóságok vasárnap közölték, hogy magas fokú riadókészültséget tartanak az ország minden olajlétesítményénél, és kijelentették, hogy az energiaipar zavartalanul működik tovább a hobari terrortámadás után.

A támadók feltehetően az al-Kaida terrorszervezettel álltak kapcsolatban. Egy "az al-Kaida arab-félszigeti hálózata" nevű szervezet egy szélsőségesek által üzemeltetett honlapon közölte, hogy tagjai követték el a túszejtést.