Az izraeli kormány leszavazta a gázai kivonulást

Vágólapra másolva!
Ariel Saron izraeli kormányfő benyújtotta a gázai övezeti egyoldalú kivonulási tervet. A Saron vezette Likud párt korábban belső "népszavazásán" elutasította a tervet, és vasárnap a 23 fős kabinet sem fogadta el a tervet. Az izraeliek nagy többsége viszont támogatja az elképzelést, amelynek értelmében megszüntetnék négy ciszjordániai mellett az összes gázai övezeti zsidó telepet. Az 1967-es háború során Izrael által elfoglalt Gázai övezetben mintegy 7500 zsidó telepes él 1,3 millió palesztin között.
Vágólapra másolva!

Ariel Saron izraeli kormányfő a vasárnapi kormányülésen benyújtotta a gázai övezeti egyoldalú kivonulási tervet, de legfeljebb csak a következő kormányülésen születik róla döntés. A miniszterek ugyanis vasárnap 12-11 arányban elvetették a tervet. Az Ariel Saron vezette Likud párt május másodikán tartott belső "népszavazásán" is elutasította a tervet. A párton belül főként Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter ellenzi a kivonulást, és a terv elfogadásához az is kevés volt, hogy Saron több miniszterét is leváltással fenyegette.

Az izraeliek nagy többsége viszont támogatja a tervet, amelynek értelmében megszüntetnék négy ciszjordániai mellett az összes gázai övezeti zsidó telepet. Az 1967-es háború során Izrael által elfoglalt Gázai övezetben mintegy 7500 zsidó telepes él 1,3 millió palesztin között.

A kormányülést megnyitva Ariel Saron előre megjósolta, hogy vasárnap nem fogadják el a tervet. "Ma elkezdjük és a következő kormányülésen folytatjuk" - jelentette ki. A kormányfő előző nap az izraeli rádiónak adott interjúban élesen bírálta ellenfeleit. Zsarolással vádolta meg egyes, meg nem nevezett minisztereit, feltehetően fő riválisára, Benjamin Netanjahura utalva, aki megvonta a miniszterelnök tervétől a támogatást. Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter a rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy a Gázai övezet megszállásának folytatása "ellentétes Izrael biztonsági érdekeivel".

A most benyújtott terv majdnem azonos az eredeti változattal, amelyet korábban támogatásáról biztosított George Bush amerikai elnök és az egyiptomi vezetés is. Ariel Saron attól tart, hogy az Egyesült Államok és Egyiptom nem támogatná a terv "felvizezett" változatát. A kormányfő tanácsadói szerint pozitív javaslatok várhatók a kivonulási terv ügyében, miután a miniszterek többsége nem kíván kormányválságot.

Az izraeli légierő Gázában vasárnap reggel célzott támadással likvidálta a Hamász radikális palesztin szervezet egyik magas rangú parancsnokát. A támadás során életét vesztette a parancsnok segéde, valamint egy járókelő is, további heten megsebesültek. Izraeli katonák behatoltak a Gázai övezet déli részén lévő rafahi menekülttáborba is, ahol három házat leromboltak.