Bush az irodájában tartja Szaddám pisztolyát

Vágólapra másolva!
George W. Bush amerikai elnök a Fehér Házban tartja azt a fegyvert, amelyet Szaddám Huszein volt iraki elnöknél találtak elfogásakor. A pisztolyt a volt diktátort foglyul ejtő katonák ajándékozták az elnöknek. Bush büszke a trófeára, de eddig még csak néhány vendégének mutatta meg.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnökök székhelyén, a washingtoni Fehér Házban tartja George W. Bush azt a pisztolyt, amit Szaddám Huszeinnél találtak. A Fehér Ház dolgozószobájának számító úgynevezett Ovális Iroda mellett, egy onnan nyíló kis szobában tartja az elnök a számára becses trófeát. Sokáig nem lehetett tudni, hogy Szaddám fegyvere a Fehér Házban van, a hírt a Time magazin közölte először. Bush ugyanis néhány illusztris vendégének büszkén megmutatta a fegyvert.

A Time cikke után a Fehár Ház szóvivője megerősítette a hírt. A hivatalos magyarázat szerint az elnök katonáira büszke, és ezt jelképezi, hogy ennyire fontos helyre került a fegyver. Az iraki diktátort 2003 decemberében fogták el, egy föld alatti üregben. A nála lévő fegyver nem volt megtöltve. Az elkobzott pisztolyt az akcióban részt vevő katonák ajándékozták Bushnak.