Nixon atomot dobott volna a törvényhozásra

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetéseinek jegyzőkönyvét az Egyesült Államokban. A húszezer oldalas dokumentumból kiderül, előfordult, hogy Nixon túl részeg volt ahhoz, hogy felvegye a telefont, és hogy a Watergate-ügy idején legszívesebben atomot dobott volna a törvényhozásra.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban nyilvánosságra hozták az egykori külügyminiszter, Henry Kissinger rögzített telefonbeszélgetéseinek jegyzőkönyvét. A húszezer oldalas iratköteg az 1969 januárjától 1974 augusztusáig tartó időszak beszélgetéseinek átiratait tartalmazza. Fordulatos időszaka volt ez az amerikai külpolitikának: vietnami háború, Kínához való közeledés, közel-keleti konfliktusok, Watergate-botrány.

Kissinger Richard Nixon elnök jobbkeze volt, előbb nemzetbiztonsági tanácsadóként dolgozott, majd később ezzel párhuzamosan elfoglalta a külügyminiszteri posztot is. Telefonbeszélgetéseit rögzítette, vagy pedig munkatársait kérte meg arra, hogy jegyzeteljenek.

A BBC News Online beszámolója szerint a most nyilvánosságra hozott dokumentumokból pikáns részletek is kiderülnek. Előfordult például, hogy Nixon azért nem tudta fogadni a brit miniszterelnök hívását az 1973-as arab-izraeli háború idején, mert túl részeg volt. Ezt maga Kissinger mondta munkatársának, akit arra kért, hogy halasszák el másnap reggelre a hívást, mire az elnök kijózanodik.

A jegyzőkönyvekben vannak utalások arra is, hogy az amerikaiak szerepet játszottak Salvador Allende chilei elnök megbuktatásában. Más beszélgetésekből az derül ki, hogy maga Kissinger sem volt túl jó véleménnyel Nixonról. Egy alkalommal például azt mondta, hogy az elnök Izraelre vonatkozó megjegyzései miatt akár háború is kirobbanhat. (Nixonról több riportkönyvből is ismert, hogy magánbezsélgetései során voltak antiszemita megnyilvánulásai.)

Kissinger egy munkatársa viszont azzal védte Nixont, hogy nem kell mindig komolyan venni, amit mond. A munkatárs példának hozta, hogy egy alkalommal az elnök magához akarta kérni a nukleáris arzenál irányításához szükséges aktatáskát. Mikor megkérdezték tőle, hogy miért, Nixon azt mondta, hogy a törvényhozást - ahol éppen eljárás folyt ellene a Watergate-ügy miatt - akarja megsemmisíteni.