Hírszerzők is részt vehettek az irakiak kínzásában

Vágólapra másolva!
Két amerikai hírszerzőnek megtiltották, hogy elhagyja Bagdadot, mivel érintettek lehetnek a kínzásbotrányban. Azt egyelőre nem tudni, hogy gyanúsítottak lesznek-e, vagy csak szemtanúk. Parancsnokaik ártatlanságuk, az eddigi gyanúsítottak védői viszont bűnösségük mellett érvelnek.
Vágólapra másolva!

Kiszélesítik az iraki kínzások ügyében folytatott nyomozást, újabban már a katonai hírszerzés az eseményekben betöltött szerepét, sőt két katonáját is vizsgálják. Armin J. Cruz és Israel Rivera elemzőknek megtiltották, hogy elhagyják Bagdadot. Eddig a katonai hírszerzés kötelékéből csak kettejüket hozták összefüggésbe az Abu Graib-i börtönben folytatott kínzásokkal. Azt azonban még nem tudni, hogy gyanúsítottként, vagy szemtanúként kezelik-e majd őket a nyomozók - írja a Los Angeles Times.

A lap szerint egyelőre egyikük ellen sem emeltek vádat, de az eseményekben betöltött szerepük tisztázása kulcskérdés lehet annak kiderítésére, hogy a kínzások vajon csak egy katonai rendész egység magánakciói voltak-e, avagy a katonák hírszerzők nyomására bántalmazták a foglyokat, hogy megdolgozzák őket a kihallgatásokra.

Ártatlanságuk és bűnösségük mellett is vannak érvek

Szemtanúk beszámolói szerint Cruzt már többször megfenyítették parancsnokai különböző őrizetesekkel szembeni erőszakos kirohanásai, és egy fogoly lemeztelenítésében betöltött állítólagos szerepe miatt. Rivera neve első alkalommal merült fel az üggyel kapcsolatban. Egy katonai nyomozó szerint a két katonát az egyik kínzásokról készült fotón is azonosították, ahol egymáshoz bilincselt egymáson fekvő foglyok mellett állnak. Parancsnokaik ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy a két katona nem keveredett bele az ügybe, és csak a vizsgálatban segédkeznek.

Az eddig meggyanúsított katonák védői szerint a két hírszerző csak a jéghegy csúcsa. "Olyan, mintha kihúznánk egy fát. Gyökerek ágaznak szerteszét ettől a két fickótól kiindulva. A katonai rendészek nem gazemberek... Parancsra cselekedtek, és azt gondolták, hogy ezek a parancsok megfelelőek" - közölte Guy L. Womack, Charles Graner, a hét gyanúsított egyikének védője.

Más kihallgatók és tisztek azonban kétségbe vonják ezeket az állításokat. Szerintük az elemzőknek nem is lett volna hatalmuk parancsokat adni, és csak odatévedtek a kínzások helyszínére.

Ugyanakkor rajtuk kívül más hírszerzőket is felismertek a fotók némelyikén, vagy láttak szemtanúk kínzásokban részt venni. Például Steven Stephanowicz szerződéses kihallgatót az egyik fotón látták, míg egy másik kihallgató-tisztet egy szemtanú látott, ahogy bilincsénél fogva vonszol egy foglyot. Egy harmadik tanú két esetről is beszámolt, amikor a kihallgatók meztelenül sétáltatták a foglyokat maguk előtt, hogy megalázzák őket a kikérdezés előtt - írja a Los Angeles Times.