Beomlott a párizsi reptér teteje - hatan meghaltak

Vágólapra másolva!
Legalább hatan meghaltak és hárman megsérültek, a párizsi Charles de Gaulle reptéren vasárnap reggel, amikor az egyik terminál teteje beomlott. Egyelőre nem tudják, hogy a legnagyobb párizsi reptér egy éve átadott terminálján miért szakadt le a tető. Sem a halottak, sem a sebesültek között nincs magyar állampolgár.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

Legalább hat ember meghalt és három megsérült a párizsi Charles de Gaulle reptéren vasárnap reggel, amikor beomlott az egyik kiszálló folyosó betonmennyezete. A halálos áldozatok között három rendőr van. A szerencsétlenség reggel hét óra körül történt a 2003 júniusában felavatott 2E terminálon.

A reptér szóvivője a BBC-vel közölte: nem biztosak az áldozatok számában, a romok alatt még mindig lehetnek emberek. A szóvivő hozzátette: a szerencsétlenség idején viszonylag kevesen tartózkodtak az érintett terminálban. A baleset előtt közvetlenül néhányan csattanásokat hallottak és a plafonból por hullott ki. A szerencsétlenség időpontjában két járat érkezett a terminálra, az egyik Johannesburgból, a másik New Yorkból. Indulni pedig a prágai járat készült.

A kivezényelt tűzoltó alakulatok mentőkutyákat vittek magukkal, a repülőtéri csarnokban ideiglenes ambulanciát állítottak fel, hogy a sebesülteket a helyszínen részesíthessék elsősegélyben a sérülteket. A 2E terminált lezárták, a forgalmat a többi kifutópályára terelték át.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

A budapesti Külügyminisztérium a Magyar Távirati Irodát arról tájékoztatta: információik szerint sem a halottak, sem a sebesültek között nincs magyar állampolgár. Ugyancsak ezt erősítette meg az MTI párizsi tudósítójának a párizsi magyar nagykövetség illetékese. A Budapestről Párizsba érkező Malév, illetve Air France-járatok a 2B terminálra érkeznek, míg a Sky Europe légi társaság Budapest-Párizs járatai nem ezen a reptéren, hanem az Orly repülőtéren szállnak le.

A francia kormány kizárta azt a feltételezést, hogy terrorcselekmény történt volna. A katasztrófa okát egyelőre nem tudni. A 2003 júliusában megnyitott 2E terminál megépítése 750 millió euróba került. Átadását - műszaki okoból - háromszor elhalasztották.